Idén először: Indóház!

T. H. F.   ·   2021.02.03. 12:00
15_ih_lapajanlo_2021-02-03

A GYSEV Cargo a fenntarthatóság jegyében felöltöztetett Vectronjával a címlapon.

Sok évtizedes tapasztalattal a hátam mögött minden kampány, egyetemes nekiveselkedés iránt érzek némi szkepszist: nem okvetlenül a szükségességük, hanem eresztékeikben bizonytalankodó megszervezésük, és ebből fakadón hozadékuk kérdéses volta miatt. Már javában benne vagyunk egy kampányidőszakban, már hónapnál is hosszabb ideje, hogy a vasút európai événél tartunk, tudják, a közlekedés rettentő emisszióját a termékek közútról vasútra terelésével, a kötöttpályás utazási megoldások preferálásával is csökkenteni lehet – ez lenne a 2021. évi, nagy, összeurópai, ezen belül is hazai mondanivaló.

A 659 002-es angol dízel fékpróbája Salgótarjánban, a város nevezetes tornyaival és Salgó várával (fotó: Vörös Attila)

Amennyiben önök momentán semmit sem érzékelnek abból, hogy bedurrant volna ez a rövid időtartamú, eltervezett cselekvésfolyam a jelzett cél elérése érdekében, az nem a kedves olvasók hibája. Visszatérve az emlegetett, több évtizedes tapasztalatomra, tartok arról, hogy még nem körvonalazódik a megfelelő elöljáróságokon, fórumokon az elképzelés arról, hogyan lehetne a leghatékonyabban az usereket közelebb hozni a vasúthoz. De majd lesz tűzoltás teszem azt ősszel, hiszen emberek, még nem üzentünk nektek semmit, hogyan is tudnánk rendet vágni a vasútról alkotott sommás, a részletekkel nem törődő véleményetekben, miszerint a vonat az kizárólag koszos, húgyszagú és késik, meg egyébként is, a vezetők fizetése sokmilliós, ja, meg biztos lopnak is. Az első sorban menetelnék, ha egy váratlan, magasságos ötlettől vezérelve születne egy, a szakavatott kampányt vezérlő kreatív ötlet, ami a köztudott (?) vasúti előnyöket (a közúti megoldásokhoz képest cirka tizedannyi energiaigény, a villamos vontatás helyben zéró emissziója, a szállítási kapacitásában rejlő fórok, biztonságos, az időjárásnak kevésbé kitett, und so weiter) nem sablonos eszközökkel tolná a célközönség elé.

Az acéltekercseket szállító tehervonatok kifejezetten látványosak, a nyitott vagonokon utazó acélcsévék rendre vonzzák a tekintetet. Láber Attila felvételén Öskünél halad egy ilyen menet, a Petrolsped a kassai U. S. Steel acélműből Koperbe tartó rakott szerelvénye élén 2020. december 30-án a Translogtól bérelt 242 223-as Plehács dolgozott

Na, jó, ugorjunk, mindenesetre rendkívül rokonszenves a GYSEV Cargo kezdeményezése, nincs B-terv, nincs másik bolygó, mi, ott Sopronban komolyan gondoljuk, és minden elkövetünk annak érdekében, hogy a nélkül elégítsük ki jelenbéli szükségleteinket, hogy veszélyeztetnénk a jövő generációk lehetőségét saját igényeik kielégítésére. Vegyük ezt komolyan, hirdessék az igét önök is.

A 2021. február–márciusi Indóház tartalomjegyzéke:

NAGYVASÚT

2 Hírek, életképek. Favonatok a Mátra lábánál

14 Magyarországra érkezett a prototípus tram-train

18 Az Árpád gyorssínautóbusz és kortársai, 1. rész

28 M44 501: idén ötven!

30 Negyedszázada jár az IC Csornán át Sopronba és Szombathelyre, 2. rész

37 Matricázott mozdonnyal ünnepli tízéves fennállását a GYSEV Cargo

38 Vasi pecsenyével és ászokserrel Csornáig

39 Laminátka a CRS kötelékében

40 Nagykép. A végvári Buzenyka

42 Kezdődő és folytatódó felújítások két fővárosi fejpályaudvaron

44 Az ÖBB 2021-es fejlesztési terve

47 CAF motorvonatok a párizsi RER B vonalára

KISVASÚT

48 Fejezetek a Tarnaszentmiklósi GV történetéből

52 Kisvasúti gőzösök újulnak meg Debrecenben

53 Hírek. Gyarapodó utasszám a PÁEV-en

VÁROSI VASÚT

54 Száztizenöt éves a nagyváradi villamos

62 Klimatizált szerelvények érkeznek a fővárosi HÉV-ekre

63 Bővül a budai fonódó villamoshálózat

64 Hírek. Akadálymentes megállók az 50-es villamos vonalán

MODELLVASÚT

66 Modellpiac a pandémia árnyékában

69 Sonnebergi újdonságok, kétkocsis készletek

70 Halberstadti UIC-X kocsik

72 Hungária EC a’la A.C.M.E.

74 Kisszériás Bhv-kocsi TT építési nagyságban

KITÉRŐ

76 Interjú. Vitézy Dávid főigazgató a közlekedési múzeum jövőjéről

79 Kisvasúti napok, 2021

Megjegyzések, kiegészítések a tartalomjegyzékhez: a tram-traines tartalomnál a felvételek a sokatmondók, helyi illetékessége és elkötelezettsége révén Panyik-Tóth János örvendezteti meg nagyszerű fotóival közönségünket, meg persze Vörös Attila is ott járt.

Gere József, balassagyarmati csomóponti főnök úr még kora ősszel jelezte, nagy munkában van, az Árpád motorkocsik kortársairól gyűjt anyagot: az írás nagyságrendjére jellemző, hogy több mint 70 ezer karakter lett, ezért három részre szedtem, ezúttal a Fliegende Hamburger, Luxtorpeda, Littorina vonulat van terítéken, aztán áprilisban jönnek a francia, brit és amerikai rokonok, majd júniusban maga az Árpád-család.

A lengyel Luxtorpeda (vagyis Luxus Torpedó) mintegy másfél méterrel volt alacsonyabb a szokásos vasúti személykocsiknál. A PKP osztrák Luxtorpedáját SAx 90 080 pályaszámon vették állományba, a lengyel gyártmányúakat a SAx 90 081–085 pályaszámcsoportba sorolták

A csornai vonatozás emlékének felidézése nyomtatásban nem tervezett etűd, mert leegyeztetett – szakmai – tartalmat mondott vissza az adatközlő vasútvállalat az utolsó előtti pillanatban, ránézésre is tetemes mennyiségű oldalam maradt nyitva néhány nappal a lapzárta előtt, ilyenkor nincs sóhajtozás, izomból kell megválaszolni a kérdést. Vagy tizenbő éve, a Délmagyar vasárnapi kiadásának felelős szerkesztőjeként akadt meg sokszor a pillantásom a sajtóházi deszk (nem keverendő az ugyancsak Csongrád-Csanád megyei helységgel) falán tetszelgő alapvetésen:

„Ha nem lenne utolsó utáni pillanat, soha semmi nem készülne el.”

Stimmt.

Az ÖBB 2021. évi fejlesztési terve a korábban mantrázottakra rezonál, világos elképzelések, vasmarokkal irányított eljárások a vasúti egyről a kettőre elv jegyében, de még mielőtt teljesen hasra esnénk a sógorok előtt, nagytudású mozdonyvezető ismerősömnek éppen most lett elege az osztrák vasúti viszonyokból, és szerződött néhány házzal odébb, Svédországba, a Green Cargóhoz...

A civilben szállodaigazgató Pavletits Péter rovatvezető úr megint bevette magát a levéltárba, hogy megírhassa a Tarnaszentmiklósi GV történetét, a(z egykori) helyszínt is bejárta, Nagy István pedig a nagyváradi villamosközlekedés 115 évére emlékezik.

Életkép az 1960-as években az egykori Szent László téren, a megállóba egy ITB szerelvény érkezik. Jobbra a Fekete Sas palota impozáns szecessziós homlokzata látható, a háttérben a Kossuth utca azóta lebontott házsora, a jobb sarokban a Szent László templom, amit a lakosság 1964-ben élőlánccal védett meg a lerombolástól

Idén elmaradt a hagyományos Spielwarenmesse, de a modellvasúti rovat ennek ellenére ad átfogó képet az idei, modellgyártói ígérvényekről, újdonságokról: jön, jön a Piko MÁV V43-asa!

A közelmúltban helyeztek át néhány korszakos jelentőségű vasat a Magyar Vasúttörténeti Parkból a leendő Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum kőbányai fellegvárába. A vele készült interjúban Vitézy Dávid, az intézmény főigazgatója a következő kérdésekre is válaszol: Mi lesz a vasúttörténeti park sorsa? Van-e koncepciójuk arra, hogy két, részben hasonló tartalmú skanzen hogyan fér meg egymás mellett?

Indóház, 2021. február–március, keressék a még megmaradt újságárusoknál.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek