Idén is jár Miskolcon a tavaszi villamos

MTI   ·   2014.04.17. 13:09

Idén is jár Miskolcon a tavaszi villamos. A Tátra típusú, kívül-belül feldíszített jármű menetrend szerint közlekedik a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között - közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

A helyi közlekedési társaság emlékeztetett arra, hogy az adventi villamos után ismét tematikus - most tavaszi - villamossal kedveskednek az utasoknak, akik érvényes jeggyel, bérlettel, illetve utazásra jogosító okmánnyal utazhatnak rajta.  tavaszi villamos június 21-ig, a nyári napéjegyenlőségig, a csillagászati nyár kezdetéig közlekedik a borsodi megyeszékhelyen.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Kilencvenéves a moszkvai metró

iho/vasút   ·   2025.05.10. 12:00

Az első, 11,2 kilométer hosszú vonalat 1935. május 19-én nyitották meg tizenhárom állomással, Akkor naponta 177 ezer utas használta, a mára tizenhat vonalból álló hálózatot napjainkban már 8,2 millióan veszik igénybe.