Idén is rakodnak répát Szalkszentmártonban

Vörös Attila   ·   2014.09.10. 20:30
400__IMG_0332__140910_Kunszentmiklos__M62109

A 151-es vonalon 2007-ben szüntették meg a személyszállítást, azóta a pályás meneteken kívül tavaly őszig más vonat nem is koptatta a síneket. 2013 szeptemberében azonban igazi érdekességről adhattunk hírt: Szalkszentmártonban is rakták a répát. December felé már heti több vonat is akadt, csak néha Szergejt volt nehéz szerezni. Kezdetben ferencvárosi M62-esekkel próbálkoztak, aztán inkább a halasi hatlábú bevetése vált be. A vége felé a 057-es Szergej állandósult a vonaton, de azért becsúszott néha Csörgő is.

Mérőkocsi a ritkán használt mellékvonalon. Az ő pozitív ítélete kellett, hogy a Szergej is pályára léphessen<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(képek: Vörös Attila)

Ezúttal már kapásból a halasi Szergejt küldték. A 109-es gép kora reggel indult el Kiskunhalasról, hogy Kunszentmiklós-Tass állomáson a már korábban érkezett huszonhat kocsis vonat élére álljon. Halason szegedi Szergejek dolgoznak, azaz egyszerre általában csak egy, ez a mozdony jár Bajára, Kiskunmajsára és Kelebia felé is különféle kiszolgálómenetekkel, tehervonatokkal. Tavaly ősszel-télen főleg a 057-es volt Kiskunhalason, ezért láthattuk Szalkszentmárton felé is főleg őt. Két napja a 109-es még a bajai kikötőbe vitt kocsikat, jó kis országjárás.

A Szergej a tehervonattal nem indulhatott csak úgy el Kunszentmiklós-Tass állomásról. A vicinálison a sín rozsdásodásából ítélve nagyon rég nem járhatott vonat, igaz a pályafenntartás sárga járgányai nem sok nyomot hagynak maguk után. Mielőtt a komoly méretű tehervonat elindulhatott, a pályavasút megvizsgálta a felépítményt. A 004-es felépítmény-mérőkocsié (régen FMK-004, most már 9162-004) volt az első éjszaka joga, délelőtt fordult egyet a gép Szalkszentmárton felé.

Végre jön a Szergej! A Kiskunsági-főcsatornán kialakított halastavon halad át épp

Bár nem volt lehetőségünk megkérdezni, mit tapasztaltak, az azért jót jelent, hogy kunszentmiklósi megérkezésük után kicsivel megindult a 109-es Szergej a tehervonattal Szalkszentmárton felé. A vonal kezdeti szakaszának első néhány száz méterén tízes lassújel van, egyébként jó 40-es tempóval haladt a tehervonat a célállomása felé. A rakodás a tavalyihoz hasonló. A vonat első harmadának megrakását még megvárja a mozdony, erre azért van szükség, mert az egész szerelvény nem fér a rakodóvágányra. Az egész, répával teli vonatot másnap viszik majd el – Ferencvároson át – Kaposvár felé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek