Igazi baleset, hamis kép

Van olyan kép, ami akár ezer szót is megér, de vajon van-e olyan, amit érdemes ezerszer is elküldeni másoknak?

2006 decemberében kezdődött: egy kis repülőgép felakadt egy nagy fán, mellette a tábla: Itt tanulj repülni. Ez a kép elkezdte útját az internetes levelezőfiókok felé, elképesztő sebességgel és mennyiségben.

A Meadow Lake Airport a Pike’s Peak árnyékában terül el, nagyjából 15 mérföldre Colorado Springs városának repülőterétől északkeletre, Colorado államban, és körülbelül 20 mérföldre az Air Force Akadémiától, amely az Államok egyik legnagyobb pilóták által birtokolt repülőtere. Több mint 450 repülőgép állomásozik ott, ez a General Aviation központja a régióban, nem terheli az a nyomás, ami a légiforgalmi irányítókra telepszik a Denver International-en és a Colorado Springsben. Több főállású reptérkiszolgáló hívja ezt a mezőt hazájának, köztük a Classic Air alkalmazottai. A Classic Air Piper repülőgépeket bérel, hogy pilótákat képezzen, és ott van az American Aviation is, amely általában Cessnákat bérel.

2006. december 7-én egy délután Terry Brookham, műszerrepülésre is kiképzett magánpilóta 30 éves gyakorlattal kibérelt egy Piper Archert a Classic Airtől, hogy éjszakai fel- és leszállásokat gyakoroljon, mivel éjszakai repülési gyakorlatát karban óhajtotta tartani, miközben azt remélte, hogy az esti karateedzésére még oda fog érni. A téli délutánon bérelt Piper sorozatszáma 28–4917 volt, az FAA által adott N6487J lajstromjelet viselte.

Brookham nem volt újonc a repülésben. A repülés iránti szenvedélye akkor lángolt fel, amikor besorozták az Egyesült Államok haditengerészetéhez. Az USS Hancock repülőgéphordozón szolgált gépkapitányként (itt ez nem pilótaságot jelent, hanem a repülőfedélzeten szolgálatot teljesítő olyan embert, aki felelős a pilótáért, a repülőgépért, és mindenkiért, aki felszállás előtt körülötte van). Miután letöltötte szolgálatát, 1975-ben megszerezte privátpilóta-engedélyét, majd műszeres kiképzését pár évvel később. 1984-től 1995-ig hegyi mentőként repült a Civil Air Patrol kötelékében; egy embert talált meg és kettőt mentett ki ez idő alatt. Két évig ejtőernyősöket ugratott saját Cessna 206-osából. Utána feleségével magánvállalkozásba kezdett, kutyaeledelt árultak, míg nyugdíjba nem mentek.

A szél azon a délutánon a 15-ös pályára fújt, az aszfaltozott pálya 1,8 km hosszú és 18 méter széles volt. A napnyugtát 4 óra 40-re jelezték. 2200 fordulaton pörgött a motorja. Brookham első körének hosszúfalát a pálya északkeleti oldalán repülte, süllyedni kezdett, amikor úgy 5 óra körül, minden elképzelhető ok nélkül a motorja leállt. Első gondolata nyilván az volt, hogy valami nagyon félresikerült. A magasságmérőjére szegeződött a tekintete, ami durva süllyedést mutatott. Azonnal vészhelyzeti eljárást kezdett motorleállás esetére. A checklist szerint felcsavarta a karburátor hőmérsékletét, előrenyomta a gázkart, de a motor nem válaszolt. Jobbról balra ellenőrizte a rendszereket, hogy rájöjjön, mi okozta a hibát: karburátorfűtés, üzemanyag-keverék, gyújtómágnesek, és próbálta a motort újraindítani. A légcsavar fordult kettőt-hármat, de nem indult be.

Mivel semmi eredményt nem ért el, Brookham levitorlázott az akkor már sötét éjszakában, vitorlaállásba „szökkent” légcsavarral, egyszóval lehetőségei igazán korlátozottak voltak. Remélte, hogy a Judge Orr Roadon tud földet érni, és megállíthatja a gépét, mielőtt a 24-es autópálya kereszteződéséhez ér. Azt mondta később, csak egyet akart: biztonságban letenni a gépet. Tudta, hogy a repülőtér körzetében lakóházak is vannak, a világért sem akarta bármelyiket megrongálni. Ám a sötétben, a betonútra képzelt földet érés előtti másodpercekben, miközben a gépe orra lefelé mutatott, egy rémítő fénypárt vett észre: egy autó közeledett szemből.

A biztosan halálos ütközést elkerülendő, Brookham durva bal fordulóba kezdett, egy egész sor villanydrótot elvágott, majd egy jó nagy fába csapódott a Cessna Drive és a Judge Orr Road kereszteződése mellett. A repülőgépet a fa megtartotta, a szárnyak ugyan megcsuklottak, a motor is, és a függőleges vezérsík sem maradt ép.

Élek, gondolta Terry Brookham, miután a gyűrődő fémek utálatos zaja alábbhagyott. Némileg kábultan hallgatta egy darabig, ahogy az üzemanyag csordogál a repülőgép szárnyaiból. Aztán – mint a gondviselés angyala – feltűnt egy szolgálatos tiszt a Schriever Légitámaszpontról, aki véletlenül arra autózott, megállt, és felkiabált a fára, hogy van-e odafent élő ember.

– Igen! – kiáltott le Brookham.

A légierő tisztje sürgette, hogy gyorsan jöjjön le, mert folyik a benzin. Brookham kikapcsolta a gép összes elektromos rendszerét, és mászott volna lefelé. A Piper 180-as kabinajtaja viszont nem nyílt ki. Az ütközés behorpasztotta a sárkányt, így szinte koporsóvá vált a kabin. Az egyetlen lehetőség volt az ablakon kimászni. Brookham kirúgta a bal oldali ablakot, kimászott a fára, miközben a 100LL-es repülőbenzin szaga betöltötte a levegőt. Aztán, mintha csak tervezve lett volna, egy helyi tetőjavító teherautója kanyarodott oda a fához, előszedte a létráját, amin Brookham végül le tudott mászni. Megpróbáltatásainak egyetlen sérülését ekkor szerezte: a szemét megkorcolta egy ág.

Brookham köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette őt: a katasztrófaelhárítóknak, akik lezárták a Judge Orr Roadot a becsapódás miatt, ami áramszünetet okozott a reptéri hangárokon kívül még közel száz otthonban is mintegy két órára. Mielőtt azonban a Falcon Tűzoltóegység és a seriff megérkezett, egy másik csapat már ott is volt mindenkit megelőzve: a média!

Miután Brookhamet elvitték a kötelező orvosi vizsgálatra és számtalan nyilatkozatot tett, végre hazaindulhatott.

– Ha van olyan leszállás, ami után simán elsétálhatsz, az a jó leszállás – mondta Brookham másnap reggel. – Nem hiszem, hogy a repülőgép a hibás… valószínűleg velem van valami baj.

A repülőt leszedték a fáról, és a kolorádói Greeley hangárjába vitték kivizsgálásra. Viszont mielőtt leszedték volna, a híradósok stábja alaposan dokumentálta a szokatlan esetet fotókkal és videókkal.

Brookham később hallotta, a gép részeit megmentették, mivel az avionika és a műszerek még mindig jó állapotban voltak.

A Lycoming-motor és rendszereinek vizsgálata nem tárt fel semmiféle anomáliát. Mégis, az adott helyzetben, az adott időben a hőmérséklet fagypont alatt volt, a páratartalom magas, ami a gyártó szerint okozhatta a karburátor jegesedését akár vitorla-, akár utazó üzemmódban.

Brookham nem kapcsolta be a karburátorfűtést, mert a Piper üzemeltetési utasítása nem szól erről gázlevétel esetén, mint például a Cessnánál, és ilyet sosem tanult egyik oktatójától sem.

A Nemzeti Közlekedébsiztonsági Tanács megállapította, hogy a baleset valószínű oka „a karburátor jegesedése miatti vonóerő-csökkenés”, előidéző tényező volt még az időjárás, ami a jegesedést kiváltotta, a nem megfelelő terület, ahol egy kényszerleszállást végre lehetett volna hajtani, valamint, természetesen, maga a fa is.

A baleset után egy hónappal Terry ismét repült. Azt mondta, túléléséhez biztosan köze van egy angyalnak is: – Határozottan láttam a jobb ülésben egyet, semmi kétségem!

Tisztelettel említi minden oktatóját, akivel az évek során dolgozott, s akiknek részük van abban, hogy életben maradt. A fa mindenesetre a helyén van, bár pár ágát le kellett vágni, hogy a gép roncsát leszedjék róla.

Senki sem kérte, hogy ez az eset ekkora nyilvánosságot kapjon, de ha egy képen együtt van egy összetört gép, és mellette a tábla, amely repülőoktatást kínál, az tényleg tökéletes „takarmány”, amivel az emberek e-mail fiókjait és blogjait táplálni lehet, legyenek ők pilóták, vagy nem, akárhol. A Classic Air számára elég kényes, hogy egyik repülőgépük szerepel a képen, amit a repterükért versenyző ki is használ.

Továbbá a kép nem mentes valamely igen okos fotóeditáló szoftver beavatkozásának jeleitől sem. A két hirdetőtábla a fa mellett áll. Ellenkező irányba néznek, mint ahonnan a fotó készült. Ezeket úgy manipulálták, hogy a balesetet szenvedett gép mellett láthatók legyenek, és a helyzetkomikumnak megfeleljenek. Ezt megítélheted, ha megnézed az első fotót.

A fotó számtalan repülési kiadványban is megjelent mint érdekes pillanatfelvétel, ami láthatólag sok olvasót vonzott.

– Furcsa! – kommentálta Brookham szűkszavúan.

Christopher L. Freeze (ford.: daka)

Szerencsésebben végződő leszállások ugyanezzel a típussal (köztük egy átstartolás és egy landolás a világ egyik legtrükkösebb repterén):