Indóház a téli éjszakákra

iho   ·   2014.12.03. 08:45
00kicsi

Szomorú évfordulót tárgyal nagyvasúti rovatunk: húsz éve történt a harmincegy halálos áldozatot követelő szajoli baleset, az újkori vasúttörténelem egyik legnagyobb katasztrófája. A figyelmetlenségből bekövetkezett balesetben – a halálos áldozatokon és a sérülteken túl – megrongálódott a felvételi épület melletti lakóház is, és hat, a szerelvénybe sorozott kocsit kellett selejtezni.

Szívet-lelket sokkal jobban felderítő téma a vasúti műemlékvédelem. A hajdani, remekbe szabott felvételi épületeket, egyéb építményeket vagy kinőtte azóta a vasút, vagy pedig épp fordítva: jókora részük üresen, funkció nélkül tátong. Cikkünk Békéscsabától Pécsig, a Szajol–Lőkösháza vonal felújításától a pécsi rekonstrukcióig követi a folyamatot.

Mahóca feltámad? Sokan eltemették már a lillafüredi kisvasút szárnyvonalát, amely eredeti végállomásáig, Farkasgödör-Örvénykőig természetvédelmi okok miatt nem közlekedhet már soha többé, de a Mahócáig rövidült szakaszon rég nem látott pezsgés tapasztalható. 2014. november 11-én, hosszú várakozás után újra személyvonat érkezett az erdei végállomásra, és a LÁEV törekvéseit alapul véve: lesz folytatás!

Az Egyesült Államok után (2014 novemberi szám) Ukrajnában kalandozik városi vasúti rovatunk. A Kijevtől mintegy 260 kilométerre nyugatra fekvő Vinnicja méteres nyomtávú hálózatát mutatjuk be. A jellemző járművek errefelé – némi meglepetésre – a svájci eredetű Mirage motorkocsik, de egy-két Tatra is előfordul.

Bivaly 1:32-ben, Pomázon? Nem csalás, nem ámítás, egy remekbe szabott modellel és készítőjével ismerkedhetünk meg modellvasúti rovatunkban. A bemutatott modell csak a kezdet: a sztirol-alapanyag után készítője fémből is le kívánja gyártani minden idők legismertebb magyar gőzmozdonyát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.