Indóház a télutóra

iho   ·   2013.02.01. 11:30
00



Ünnepeljük a sokszor elátkozott „Buzenykákat”, harmincöt éve álltak szolgálatba a studenkai gyártású Bzmot motorkocsik. Sokak a mellékvonalak megmentőjeként tisztelik. Ha ezeket a járműveket nem rendeli meg az akkori MÁV, a kétezres éveknél jóval hamarabb zárják be mellékvonalak tömegét. Mások nem győzik szidni döcögése, nem kifejezetten vonatot idéző kényelme miatt.



Folytatjuk a fővárost elkerülő vasútvonal, a V0 körgyűrű ismertetését. Cikkünk kitér a nagyprojekttől külön megálmodott, ám évek, évtizedek óta papíron már létező budapesti vasútfejlesztési tervekre, érintve a talán soha meg nem valósuló közúti alagutakat, körgyűrűket is – a V0 tervezésével összefüggésben a régi rajzokba is életet lehet lehelni.

A kisvasúti rovat a talán legszerencsésebb tájegység, a Börzsöny erdei vasútjait ismerteti. Budapest közelsége, lelkes civilek munkája kellett ahhoz, hogy négy vonalon is utazhassanak a kisvasutak kedvelői, többek közt olyan élményekkel, mint a csúcsfordító vagy a görpályázás.

A rovat címe Városi vasút, ám a cseh főváros integrált közlekedését bemutató anyag bőven foglalkozik a nagyvasúttal is. A Németországban már bevált S-Bahn rendszert 2007-ben ültették át a prágai viszonyokra, ekkortól a fővárosból kiinduló összes vasútvonalat a városi közlekedés részeként kezelik. Az integrált hálózat alapja a három metróvonal, a várost átszelő villamos- és metróbuszvonalak, a nagyvasút ezt egészíti ki.

Hazánkban is ismert cég amerikai eredetű dízelóriásának bemutatója vezeti fel a modellrovatot. Az MRCE ébenfekete Class 66-osát az ulmi ESU gyártja, H0 méretben. A cég, amely eddig főleg digitális kiegészítőket gyártott, tizenkilencre alsót húzva az elmúlt két évben mozdonykülönlegességekkel lepte meg a terepasztalok szerelmeseit.

Kapcsolódó hírek