Indulatok Budakeszin és környékén

A héten megjelent egy írás a Budakeszi Blogon, néhány lelkes, és kevésbé lelkes lokálpatrióta és messziről beledumáló pedig felkarolta a témát, és továbbgörgette a Facebookon.

Anélkül, hogy igazságot lehetne tenni a sokféle felmerült nézőpont között (ezt nyilván mindenki megteszi magának és magában, aki beleolvas az internet érintett szeletébe), érdemes kiemelni néhány szempontot, megállapítást, melyet a sokfelé szerteburjánzó beszélgetés a felszínre vetett. Mindezek nem okvetlenül állnak összefüggésben egymással (sőt!), de mindegyik érdemes arra, hogy a megkezdett irányban tovább lehessen gondolkodni. Illusztrációnak kiválóak, nagyon jól mutatják, hogy a közlekedésfejlesztés miféle tágas összefüggésrendszerbe ágyazódik bele.

Anélkül, hogy szöveghűen idéznénk az elhangzottakat, némi kiragadott részletek:

• Mérvadó forrásból megtudhatjuk, amit sokan érzünk-gondolunk-sejtünk, hogy az M0 nyugati szakaszának jujdeazonnali építése jó eséllyel porhintés csupán. Van, aki számára ez elkeserítő, van, aki ebben annak a bizonyítékát látja, hogy a világ többnyire mégiscsak racionális, születhetnek bár emberi döntések, de ezek végül is nagyobb erővonalaknak rendeződnek alá. Hogy miért kérdéses legalábbis e nyugati szakasznak a formális geometriára alapozó megépítése, arról honlapunkon is írtunk.
• Illetékes helyen felismerték a problémát, amelyet a köztes helyzetben lebegő (funkcionálisan sugárirányú, geometriájában tangenciális) Budakeszi utat és külső folytatását sújtja. Ebből a problémából is szerencsésen kiragadták a közösségi közlekedés előnyben részesítésének kérdését, és elkezdődött a Budakeszi úton építendő buszsáv tervezése. A megoldás szokás szerint féllábú lesz, de a jelenlegi helyzet, melyben a közösségi közlekedés ugyanazokat a terheket kénytelen elviselni, mint az egyéni motorizált, mindenképpen kedvező irányba mozdul el.
• A helyzetet minden javítási lehetőség ellenére mindig is a kapacitásszűkösség fogja meghatározni, olyan gazdaságilag felvállalható beavatkozási lehetőség a láthatáron sincsen, mely a jelenlegi helyzetet komfortba és magas szolgáltatási színvonalba fordítja. Sem közúton, sem a közösségi közlekedés terén. Hiszen minden tölcsér egy nagyobb tölcsérbe torkollik, amelynek a legvégén egyetlen kifolyása van...
• Irracionális elvárás, hogy rengeteg apró egyéni döntésből álló rendszerhibát (az agglomeráció felduzzadása, kiköltözés, az autózás kényelmi okú térnyerése) központi döntéssel és általános adófizetői tehervállalással utólag orvosolni lehessen. A rendszerhibát okozók kénytelenek elviselni a következményeket is, ez tűnik a legigazságosabb forgatókönyvnek. A helyiek érezhetnek ez ügyben némi igazságtalan mellékízt, de feltehető a kérdés, hogy milyen tér- és időbeli határok között számít valaki helyinek?
• A beszélgetés talán legizgalmasabb fejezete szinte a jövőkutatás húrjait pengeti: vajon felkészült-e arra a társadalom, hogy a küszöbönálló, kritikus mértékű környezeti változásokra (klímaváltozás, ívóvízhiány, élelmiszerhiány, környezetszennyezés, társadalmi kataklizmák) technológiailag kifinomult választ adjon, vagy jön a barkácsolás korszaka, az entrópia, az ipari ellenforradalom korszaka? Fenntartható rendszereket hozunk-e létre, vagy a javulás (példának okán az infrastruktúra fejlődése) csupán az éppen rendelkezésre álló külső források jövőstratégia nélküli kiszipolyozásának köszönhető?
• A fentiekkel összefüggésben, szinte már társadalomtudományi perspektívákba kihelyezve a kérdést: képesek lesznek-e az erre felkentek (khm...: a mérnöktársadalom, a technológiák tudorai) vezető szerepet vinni a problémák megoldásában, vagy lábrakap a populizmus? Hogyan védhető meg a közösségi tervezés unos-untalan hajtogatott óhaja és a barkácsolás, a máról holnapra élés között húzódó leheletvékony határvonal?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!