Ismét változik a forgalmi rend az M0-son

iho/közút   ·   2019.07.18. 13:34

A szigetszentmiklósi csomópontnál az új betonburkolat állapota megengedi, hogy egy sávon ideiglenesen áthaladjon a forgalom a munkaterületen. Az üzemi átjáró kiépítésére július 20-án, szombaton este nyolc órától kerül sor, így július 21-től az 51101-es út körforgalmi csomópontja, a Shell üzemanyagtöltő állomás, és a Gastland vendéglátóhely is elérhetővé válik közvetlenül az M0 autóútról. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a halásztelki csomópont valamint az azt megelőző útszakasz pályaszerkezeti felújítása, így július 21-én este nyolctól megszűnik a lehajtási lehetőség ebben a csomópontban. A tervezetten idén őszig tartó munkálatok ideje alatt Halásztelket a szigetszentmiklósi csomóponton keresztül érhetik el a közlekedők.

Az új pályaszerkezet helyének kialakításához a teljes meglévő aszfaltburkolat elbontása szükséges. Ezt követően kezdődhet meg a pályaszerkezet felkészítése az új betonburkolat fogadására. Az új burkolat néhány hetes szilárdulás után éri el a terhelhetőségét, mely időtartamát ki kell várni, mielőtt a forgalomból adódó terhelés igénybe veszi, így ebben az időszakban nem folyik majd látható munkavégzés az érintett területeken. Ezen felül a pályavilágítási, forgalomtechnikai, forgalombiztonsági és vízelvezető rendszerek rekonstrukciójára is sor kerül.

A korlátozás az M5-ös autópálya irányába történő fel- és lehajtást nem érinti. A terelések kiépítéséről a szakemberek folyamatosan tájékoztatást adnak, az egyes tervezett ütemek és a várható korlátozások, illetve az autóút aktuális forgalmi helyzetéről a www.utinform.hu oldalon lehet tájékozódni.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából a NIF Zrt. beruházásában, a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG által alkotott STR M0 Konzorcium kivitelezésében valósul meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek