Japán-Kína: egyre csökken a légiforgalom

iho/repülés   ·   2012.10.02. 08:00
cim

Eddig összesen negyvenezer utasra szóló kapacitást mondtak le japán és kínai légitársaságok a két ország közötti politikai feszültségek miatt – írja a Flightglobal

Mint ismeretes, a két ország között kiújult a területi vita néhány kisebb sziget hovatartozása kapcsán, és a feszültséget tömegtüntetések is gerjesztik. Múlt héten a Japan Arilines nyitotta a sort, elsősorban a járatok gyakoriságának csökkentésével a két ország között, válaszul egy nap múlva a Hainan jelentett be hasonló lépést, majd az olyan már jelentős kínai társaságok is hasonlóan jártak el, mint a China Eastern, a China Southern és az Air China.

Azóta is több légitársaság folytatta a lemondásokat, legújabban a Juneyao Airlines közölte, elhalasztja heti négy járatának eredetileg szeptemberre tervezett beindítását Sanghaj és Okinawa között. A sanghaji Spring Airlines pedig japán chartereket fújt le.

Mint más forrásokból kiderül, nem egyszerűen arról van szó, hogy a légitársaságok hazafias érzelmekből törlik a járatokat, inkább arról, hogy a politikai problémák miatt tömegestül mondják le az utazási irodák a tervezett csoportos kirádulásokat vagy üdüléseket. Miután kínai tiltakozók Kínában működő japán gyárakat is megtámadtak, visszaestek a kereskedelmi kapcsolatok és ezért kevesebbet utaznak egymás országaiba az üzletemberek. Sok kulturális és egyéb rendezvényt is elhalasztottak vagy végleg lemondtak, amelynek résztvevői a másik országából érkeztek volna.

Vagyis a járatok felfüggesztésének, halasztásának igazi motorja az utasok elmaradása. Az Air China például úgy számol, hogy  megmaradt japán járatain is hatvan százalék alá esik a gépek férőhelykihasználtsága.

Szomorú példa: egy kínai utazási iroda a napokban törölte azta  tervét, hogy épp a kínai-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének negyvenedik évfordulója tiszteletére ebben az évben ötvenezer kínai turistát szállít Japánba.

Kapcsolódó hírek