Járműbemutató látássérült gyermekeknek

iho   ·   2013.04.25. 09:00
00

Márciusban indult a háromrészes sorozat, amellyel a látássérültek közlekedését segíti elő a BKV és a Mavite. A záró rendezvény két helyszínen zajlott: először a Zách utcai troligarázsba, majd a Hungária kocsiszínbe vitte az akkumulátoros Solaris troli a gyerekeket. Ahogy ez lenni szokott: a kisebb gyerekeknek inkább élmény, a nagyobbaknak tanulás volt inkább a bemutató.

Az április 17-i program a troligarázsban kezdődött<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(fotók: Túri Dániel)

A Vakok Intézetének udvarán álló, direkt a közlekedést segítő céllal kiállított UV villamos ugyan kiindulópontot ad a tömegközlekedési járművek használatához, ám gyakorlati értéke – a típus forgalomból kivonásával – igen csekély. Ezt a helyzetet igyekezett a BKV és a civil szervezet kihasználni, a bemutatókon több típussal is megismertethették a látássérülteket.

Természetesen a kisebbeknek a játékos bemutató sem maradhatott el: beülhettek a fülkékbe, megpróbálhatták lehúzni a trolibusz áramszedőjét, természetesen a hangerősítő és a pályacsengő is nagy sikert aratott.

Kapcsolódó hírek