Jegyáremelés után vonalbezárás

iho/vasút   ·   2011.08.18. 11:56

A Boc-kabinet és az IMF válságmegelőző megállapodása nyomán további költségcsökkentés várható a CFR szervezetében – írja az erdely.ma internetes portál. A romániai vasúti érdekvédelmi szervezetek prognózisa a nyár elején még háromezer vasutas elbocsátásáról szólt, de a létszámleépítés pontos mértéke még nem ismert a nyilvánosság számára.

Szintén az állami vállalat gazdálkodásának racionalizálása érdekében lépett életbe a hét elején – Boc januári tíz százalékos ígéretével ellentétben – a 18 százalékos jegyáremelés. A vonatozás költsége ezzel megközelítette az autóbuszos társaságok tarifáit Romániában, azonban az erdely.ma szerint a csapnivaló pályaállapotok miatt az vidéki emberek többsége már régóta közúton jár munkába.

Állandó költség- és teljesítménycsökkentés. A román vasút versenyképessége megállíthatatlanul romlik (fotó: Hörcher Dániel)

A román vasúthálózat hossza jelenleg meghaladja a húszezer kilométert, ebből 2519 kilométert üzemeltetnek magántársaságok. Kormányzati források szerint az infrastruktúra húsz százalékát, körülbelül négyezer kilométert kívánnak megszüntetni, illetve igény szerint magánkézbe adni. Júliusban már 2000 kilométernyi vasút sorsa megpecsételődött, ez 109 millió lejes megtakarítást jelent a költségvetés számára – írja az erdélyi hírportál.

Kapcsolódó hírek