Kamionok ütközése

iho   ·   2013.07.30. 07:46
Halálos közlekedési baleset történt kedden hajnal négy óra körül a 42. számú főúton Mezőpeterd és Berettyóújfalu között, írja a police.hu. Egy Berettyóújfalu irányából közlekedő kamion eddig ismeretlen okból áttért a szembejövő sávba, ahol először egy szlovák rendszámú kamionnal érintőlegesen, majd az amögött közlekedő másik, szintén szlovák kamionnal frontálisan ütközött.

A frontális ütközésben mindkét kamion vezetője a helyszínen meghalt. Az ütközés miatt hirtelen megálló szlovák kamion mögött haladó román kisbusz már nem tudott megállni idejében, így a kamionnak ütközött. A kisbusz vezetője nem sérült meg. A rendőrök a helyszíni szemle idejére a főút érintett szakaszát lezárták, a forgalmat elterelik.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

106-os vonal: a vasút mint zavaró tényező

Károly Szabolcs   ·   2025.10.18. 12:00

Október 18-án késő este jó időre, ha nem végleg elmennek az utolsó vonatok az ország egyik legjelentősebb vicinálisán, Debrecenből Nagykerekibe és vissza. A repülőtér és az akkumulátorgyár terjeszkedésének útjában álló vasút a tervek szerint új nyomvonalat kap – majd egyszer...