Katonai szállítógépen repült a kancellár Indiába

iho   ·   2015.10.06. 13:45
Airbus_A310_MRT_MedEvac_cim
Angela Merkel és kísérete kényszerűségből tette meg Indiába az utat a német légierő egy A310 MRTT repülőgépén. A kancellár asszony által szokásosan használt, Konrad Adenauer nevű A340-es ugyanis ismeretlen hiba folytán nem tudott felszállni Berlinben, ezért a háromnapos látogatásra induló német kormányfő kénytelen volt a katonai gépet igénybe venni.

Az A310 az Airbus által korábban gyártott, az eredeti A300-asnál rövidebb törzsű, de nagyobb hatótávolságú utas- és teherszállító. A német légierőben több tanker/szállító változata szolgál, a Merkel által most használt gépet azonban a kilencvenes évek elején kifejezetten teher- és csapatszállításra alakítottak át. A gépet 1989-ben még az Interflug vette át, az egyesítés után került a légierő állományába, 37 tonnányi rakományt, illetve csapatszállítóként 214 katonát képes a fedélzetére venni.

Csapatszállító kormánygépként

A gép természetesen nélkülözi mindama kényelmi és kommunikációs rendszereket, amelyeket a kancellár a maga gépén használni szokott, nincs is elkülöníthető pihenője, zuhanyozója, tárgyalója a kormányfőnek. A csapatszállító kabin 2-4-2-es üléssorokkal van berendezve, economy-ülésekkel, természetesen fedélzeti szórakoztató rendszer nélkül.

Merkel és közelebbi munkatársai a Bild beszámolója szerint a Kurt Schumacher nevű 310-es elején lévő üléssorokban kaphattak helyet, a kancellár a baloldali kettes ülésen tölthette az időt, és mellé nem ültettek senkit, vele egy sorban volt a szóvivő, a külügyminiszter és a mezőgazdasági tárcavezető. És volt még egy stílusosan odaillő tagja is a kancellár ülésétől nem messze a delegációnak: Tom Enders, az Airbus elnöke, akit persze a gépen lévő újságírók igyekeztek kifaggatni az eredeti kormánygép problémájáról, de Enders erre csak azt válaszolta, hogy megtörténik néha, hogy egy repülőgép meghibásodik.

Eredetileg a keletnémet légitársaság kapta, ezt a példányt nem alakították át tankerré

A delegáció más tagjai és az újságírók, a kíséretben lévő üzletemberek pedig hátrébb foglaltak helyet: mindannyian egy tető alatt vagyunk, kommentálta egy kormánytag a váratlanul kialakult helyzetet, mások azt mondták, olyan ez a kormánydelegáció, mint egy szép nagy turistacsoport. A hivatalos utak során szokásos kancellári tájékoztató a gép középrészén volt, ahol a szárnyfeletti vészkijáratok zónájában kicsit nagyobb volt a tér, a tájékoztató felénél a gép turbulenciába került, és mindenki az előtte lévő ülés támlájába próbált kapaszkodni, a kancellár is. Egyébiránt viszont Merkel a jelek szerint kihasználta a különleges alkalmat, egy-két dosszié áttanulmányozása után majd hét órán át pihent, élvezve azt a különleges élményt, hogy a különleges kommunikációs rendszerek hiányában senki semmilyen hírrel vagy megbeszélni valóval nem érhette el.

Az eredeti, Konrad Adenauer névre keresztelt A340-es kormánygép 2011 óta áll a kancellár és a kabinet rendelkezésére. A gép eredetileg a Lufthansa flottájában repült tíz éven át, majd átalakították új funkciójának megfelelően. A négyhajtóműves 143 utassal 13 ezer 500 kilométert repülhet leszállás nélkül, a fedélzeten van sürgősségi beavatkozásra képes szektor, valamint ellátták különféle védelmi rendszerekkel, többek közt a hőfejes rakéták ellen használható lézeres berendezéssel.

A Konrad Adenauer, a német kormány VIP-A340-ese

Érdekes, hogy 2011-ben szintén India volt a kancellár és kísérete úti célja a gép szolgálatba állítása utáni első hivatalos repülésén. Az út akkor sem volt bonyodalmak nélkül, Irán ugyanis elsőre megtagadta az átrepülést, két óráig körözött a gép a török légtérben, amíg az iráni hatóságok végül mégis megadták az engedélyt. Irán az incidens kapcsán arra hivatkozott, hogy a személyzet téves számmal jelentette a repülési tervet, ezt azonban a német védelmi minisztérium cáfolta.

A mostanihoz képest történt egy fordított eset is, amikor tavaly az afganisztáni német erők egy 150 fős csoportja készült haza Németországba, de az értük küldött 310-esnek elromlott a vészhelyzeti oxigénrendszere, ezért végül a Konrad Adenauert küldték értük, és a katonák váratlan luxuskörülmények között repülhettek haza.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Smart Train Lease GmbH: lízingeljünk regionális vonatokat!

iho/vasút   ·   2024.02.19. 11:00

Akkumulátoros, hidrogén és villamos motorvonatok bérlését ajánlja a Siemens új leányvállalata. A Smart Train Lease GmbH kezdetben Németországban kínálja ezt a bérleti modellt. Középtávon egész Európára tervezi a szolgáltatás kiterjesztését. Elsőnek Mireo Smartokat.