Kerékpárút épülhet a Tisza gátján

MTI   ·   2013.05.30. 08:51

Kerékpárút épülhet a Tisza jobb partján lévő árvízvédelmi töltésen Kőtelek és Tiszasüly között, miután a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) az Észak-Alföldi Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázatát megvalósításra méltónak ítélték – közölte Horváth Béla, a Kötivizig műszaki igazgatóhelyettese.

Tájékoztatása szerint a több mint 600 millió forintos beruházás az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A munkálatok a kivitelezői szerződés megkötése után várhatóan az idén augusztus végén kezdődnek és 2014 augusztusának végén fejeződnek be.

A több mint 11 kilométer hosszú, 3 méter széles, aszfaltburkolatú kerékpárút elkészülte után része lesz az Eurovelo nemzetközi kerékpárút-hálózatnak.

A beruházás során három helyen alakítanak ki pihenőhelyet, ahol tájékoztató táblák nyújtanak segítséget a kerékpározóknak. Ezen feltüntetik a turisztikai látványosságokat, azok internetes elérhetőségét, valamint a helyi flóra és fauna jellegzetes fajait is megismerhetik az érdeklődők. A tartalmakhoz a projekt honlapján és egy Facebook-oldalon is hozzá lehet férni. Az információs és tájékoztató táblákon, valamint a honlapon angolul is megjelennek a tudnivalók.

Horváth Béla hozzátette: a töltéskoronán épülő kerékpárút a Kötivizig számára egyúttal szervizútként is szolgál, így az árvízvédelmi munkák időjárástól függetlenül, a korábbinál jelentős időelőnnyel végezhetők.

Kapcsolódó hírek