Készül az új, hosszabb 787-es

iho   ·   2013.06.04. 09:00
cim

Megkezdődött a Dreamliner-család új altípusának építése: az első 787-9-es a gyártó ígéretei szerint már az idén, az év második felében repülni fog. Az első példányokat a Boeing egy a szokásos 787-esektől független, külön ideiglenes összeszerelő vonalon építi meg Everettben, hogy a normális gyártási folyamatot ne zavarja az újdonsággal.

A most gyártásban lévő 787-8-asokhoz képest a 9-es törzse hat méterrel hosszabb, negyven utassal többet szállíthat és az amúgy is komoly, 15 ezer kilométernél nagyobb hatótávolság még mintegy félezerrel növelhető, 15750-ig. Természetesen a Dreamlinerek minden eddigi komfortját kínálja az utasoknak, az elektromosan sötétíthető ablakoktól a magasabb páratartalmú kabinlevegőig, a nagyobb fejfeletti tartókig és az ugyancsak méretes ablakokig.

Az első 9-es összeszerelése: hat méterrel lesz hosszabb a törzs

A gép látszólag nem sokat változik a most futó változathoz képest, a törzs meghosszabbításán túl, azonban mint a Boeing közleményeiből kiderül, meg kellett erősíteni bizonyos ponton a szerkezetet és újratervezték a vízszintes vezérsíkot is.

A tervek szerint az első gépet az Air New Zealand vehet majd át jövőre. Az altípusra eddig húsz légitársaság adott rendelést 355 példányban, ez azt jelenti, hogy a teljes 787es rendelésállománynak negyven százaléka a hosszabb és nagyobb utaskapacitást kínáló Álomgépet fedi.

Ugyancsak fontos fejleménye a 787-es történéseknek, hogy végre sikerült átadni az első példányt Kínának. Amint arról többször beszámoltunk, Everettben több példány teljesen készen várta már a partner légitársaság átvevő delegációját, de a kínai polgári légügyi hatóság, függetlenül a 787-esek januári repülési tilalmától, már korábban bejelentette, hogy csak 2013 tavaszára lesz készen a légialkalmassági engedély kiadásához szükséges papírmunkával.

A China Southern szépfestésű gépét már tavaly lefotózták az everetti spotterek, amint próbaútra indul

Most végre sikerült úrrá lenni az adminisztratív nehézségeken: a különlegesen szép festésű gép, a China Southern első 787-ese a megrendelt tízből először belső vonalakon repül majd, utána kerülhet át a hosszú interkontinentális járatokra.

Kína több szempontból igen fontos partnere a Boeingnak: egyrészt mert ebben a kontinensnyi országban van jelenleg és a következő évtizedekben is a legnagyobb piaca a polgári utasszállítóknak: jellemző, hogy idén március végén ünnepelték az ezredik Boeing-utasszállító, egy 737-800-as forgalomba állítását Kínában. Másrészt a 787-es programnak több jelentős kínai beszállítója is van: itteni cégek készítik például a gép oldalkormányát, a szárny-törzs átmenet burkolatát és a függőleges vezérsík belépőélét. A Boeing közleménye szerint más típusokhoz is szállítanak kínai gyártók részegységeket, ma több mint 7000 Boeing utasszállító repül különféle kínai gyártmányú alkatrészekkel a világon.

Kapcsolódó hírek