Készülhetnek az IC+-kocsik forgóvázai

iho/vasút   ·   2018.05.03. 08:45
ic_plusz_godolloi_atado_00

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközlemény szerint a MÁV-Start a húsz, nemzetközi forgalomra szánt, új generációs InterCity kocsi – már folyamatban lévő – gyártása mellett hetven belföldi forgalomra szánt IC+-személykocsi összeszerelését készíti elő. A folyamat részeként a 200 kilométer per órás sebességre képes forgóvázak és fékrendszer alkatrészcsomagjainak együttes beszerzésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Siemens Zrt. és a Knorr-Bremse GmbH konzorciumának ajánlata bizonyult a legjobbnak. A szerződést tegnap írta alá a MÁV-START és a Siemens–Knorr-Bremse konzorcium, így az alkatrészcsomagok szállítása 2019 nyarán megkezdhető.

A Csépke András MÁV-Start vezérigazgató, Ludvig László, a Siemens Zrt. Mobility-divíziójának vezetője és Matthias Longin, a Knorr-Bremse értékesítési vezetője által aláírt adásvételi szerződés értelmében a Siemens, a konzorcium vezetője száznegyven korszerű, 200 kilométer per órás sebességre alkalmas forgóvázat szállít az új generációs IC+-személykocsikhoz.

Az aláírók által aláíródnak az aláírandók (fotó: MÁV-Start)

A forgóváz – amelyből napjainkig már több mint 3600 készült – megfelel az európai vasúti átjárhatósági előírásoknak (TSI), így a járművek korlátozás nélkül részt vehetnek a nemzetközi forgalomban is. A légrugós kialakítás komfortosabb utazást tesz lehetővé a hagyományos forgóvázakhoz képest.

A konzorcium másik tagja, a Knorr-Bremse hetven készlet komplett fékberendezést és a rögzítőfékek működtetéséhez szükséges Flexball-vezetékeket szállít az újgenerációs IC+-kocsikhoz. A fékrendszer szerelvényei részben Magyarországon, a vállalat budapesti gyárában készülne.

A sajtóközlemény szerint a forgóváz és a fékrendszer a hozzávetőleg 4100 alkatrészféleségből, 53 ezer alkatrészből álló IC+-kocsi legfontosabb részegységei közé tartozik, ezért ezek beszerzése a legnagyobb volumenű eljárás a sorozatgyártás előkészülete során, a beszerzés értékét és összetettségét tekintve.

A 7 milliárd 800 millió forintos beszerzést véglegesítő szerződéskötést a közbeszerzési szabályok szerint lefolytatott közösségi, nyílt közbeszerzési eljárás előzte meg. Kiemelt cél volt, hogy a magyar beszállítók a lehető legnagyobb szerephez jussanak, ezért a konzorcium a forgóváz gyártása során is arra törekszik, hogy a már most is jelentős, hazai eredetű hozzáadott értéket tovább növelje. A kocsi esetében a hazai hányad meghaladja az ötven százalékot, így az IC+-kocsik jelentős munkahelyteremtő hatással is bírnak: évente ötven kocsi legyártása mintegy 250 főnek biztosít munkát a MÁV-Starton belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál.

A prototípus bemutatása Gödöllőn, itt még működik az utastájékoztató képernyő...

Emlékeinket felfrissítve felidézhető: első körben húsz, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity kocsit készít el a MÁV-Start, saját forrásból. A típusvizsgálatok és üzemi próbák a tervek szerint júniusban kezdődhetnek, a huszadik, külföldi pályán is közlekedtethető jármű gyártása pedig várhatóan 2018 decemberében fejeződhet be. Ezt követően, jövőre indulhat el hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ építése, amelyhez saját forrás mellett kormányzati támogatást is kap a vasúttársaság. A hetven kocsi mintegy harmada 2019-ben, a maradék 2020-ban készülhet el. A hetven jármű közül harmincöt belföldi forgalomra készül, a kocsik légkondicionáltak, a laptopok, mobileszközök működéséhez szükséges energiát elektromos és USB-csatlakozók biztosítják, a fedélzeti wifi alap. A fedélzeti utastájékoztató rendszert GPS vezérli, megbízhatósága vélhetően nagyobb lesz a jelenleg üzemelőknél, amelyeken az út jó részében sötét képernyőt, vagy általános üdvözlőszöveget bámulhat a tisztelt utazóközönség.

A kocsi tömege 48,5 tonna, hossza 26,4 méter. A többcélú utastérben ötvenkét fő foglalhat helyet, de lesz két kerekesszékeseknek kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Lesz két családi szakasz, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak, az akadálymentesített mosdókban pelenkázóasztalt is felszerelnek. Kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki; külön érdekesség, hogy a kocsik levegőrendszerére csatlakozva a gumiabroncsokat is felfújhatják azok a biciklisek, akik ilyen eszközt nem hordanak magukkal. Elektromos kerékpárok, illetve kerekes székek töltésére alkalmas dugaszolóaljzatok is lesznek a járműveken. A nemzetközi forgalomra szánt kocsikban negyvenhét ülőhely lesz, további három, kerekesszékesek számára fenntartott hellyel. A szintén harmincöt első osztályú kocsi termes részében tizenheten foglalhatnak helyet, itt kap helyet a büfé is – remélhetőleg megfizethető és értékelhető szolgáltatással.

A prémium szolgáltatásra vágyóknak két emelt színvonalú, négy ülőhelyes fülkét különítenek el, és lesz két csendes kabin is, hat-hat ülőhellyel, a nyugalmat igénylőknek.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek