Két dudás egy csárdában – vagy négy?

iho/vasút   ·   2011.10.13. 11:00
traxx-kicsi

Szerda délelőtt Sopronban a szakma képviselői előtt ismertette Korondi Péter a Bombardier legújabb járműveit. Először is az ALP-45DP mozdonyt mutatta be, mely a világon elsőként elkészült kettős üzemű mozdony. Ez azt jelenti, hogy a mozdonyszekrénybe egyaránt beépítettek egy teljes értékű dízel- és egy villanymozdonyt is. A járművet elsősorban az Egyesült Államok és Kanada piacaira szánják, ahonnét már meg is érkeztek az első megrendelések. A két országban jellemző, hogy a nagyvárosok környékén villamosítva vannak a vasútvonalak, ellenben a hálózat jelentős részén csak dízelvontatás lehetséges. Az ALP-45DP-vel lehetségessé válik az, hogy a nagy távolságokra közlekedő vonatok gépcsere nélkül közlekedhessenek végállomásaik között.

A mozdony menet közben képes üzemmódot váltani. A mozdonyvezetőnek fel se kell állnia a vezetőülésből, csak egy kapcsolót kell átkapcsolnia, amikor megérkezik a villamosított szakasz alá. Onnantól kezdve a jármű villamos üzemben, károsanyag-kibocsátás nélkül és a dízelüzemnél jelentősen halkabban közlekedhet a városban.

Hasonló elv alapján, de más célra készülnek a Traxx mozdonyok „Last Mile”, azaz utolsó mérföld fantázianevű változatai is. A teherfuvarozó vasúttársaságok jellemző problémája, hogy az állomásokból kiágazó iparvágányok nincsenek villamosítva, ezért a kocsik beállításához dízelmozdonyra van szükség. Magánvasutak gyakori megoldása, hogy egy dízel tolatómozdonyt is a vonatba soroznak, vagy akár a teljes szerelvényt dízelmozdonnyal továbbítják. A „Last Mile” fejlesztés keretében a mozdonyba egy kisteljesítményű dízelmotor kerül, így 300 kN indító vonóerő mellett legfeljebb 40 kilométer per órával tud mozogni a gép. A 400 literes tank körülbelül nyolc óra dízelüzemidőt tesz lehetővé, ennek elégnek kell lennie több iparvágány kiszolgálására is.

Traxx mozdonya a MÁV-Trakciónak is van, ám ezek csak felsővezetékről tudnak üzemelni<br>(fotó: Arnold Balázs)

Mivel az előírások folyamatosan szigorodnak, és a vasúttársaságok is a gazdaságosságra törekednek, a Bombardier a tisztán dízelüzemű mozdonyok terén is fejlesztésbe kezdett. A dízel Traxx gépterébe négy, egymástól független dízelgépcsoportot építenek be, ezzel lehetővé válik a III.B szintű, európai normáknak megfelelő emissziós szint elérése. Mivel a négy motornak csak akkor kell egy időben üzemelnie, hogyha ezt a vonatterhelés megkívánja, az üzemanyag-fogyasztás is jelentősen csökkenhet. A több motor alkalmazása a gép üzembiztonságát is növeli, hiszen egy erőforrás kiesése még nem okoz problémát. Sőt a teljes indító vonóerő kifejtésére egyetlen gépcsoport önállóan is képes. A motorok üzemeltetése száz százalékban biodízel üzemanyaggal is lehetséges – tette hozzá Korondi.

Kapcsolódó hírek