Kezdeményeznék a Rédics–Lendva vonal meghosszabbítását

Joó Ferenc   ·   2018.04.01. 18:45
lendva-400

Százhuszonnyolc éve épült meg az Ukk–Zalaegerszeg–Alsólendva–Csáktornya vasútvonal a Dunántúli Helyiérdekű vasút által. A Rédics és Alsólendva (mai nevén Lendva) közötti nyolc kilométeres szakaszt 1974-ben szedték fel, de a nyomvonal a Google Maps térképen a mai napig tisztán kivehető. Ennek a kapcsolatnak a helyreállítására már több kezdeményezés volt, mindezidáig eredmény nélkül. A sikertelenség oka talán az, hogy a kérdéses viszonylat kevés lakost érint, az oda vezető vasúti kapcsolat pedig mindkét irányból problematikus.

A Zalaegerszeg–Lenti–Rédics vasútvonal igazi végvári vitéz: napi négy pár személyvonat biztosítja a vonal kiszolgálását. Ezzel ugyan éppen elkerüli az alibivonal kategóriát, de az óránkénti negyvenegy kilométeres átlagsebességgel és a 117 sorozatú Bézék nyújtotta kényelmi színvonallal korántsem mondhatjuk, hogy versenyképes elővárosi szolgáltatást nyújt. Itt azonban legalább van egy regionális központ, ahová néhányan még bejárnak iskolába, munkába. Természetesen Zalaegerszegről van szó. Emellett Lenti is kimagaslik a környező települések közül és még gyógyfürdővel is rendelkezik. Vasútbarátok számára pedig a Lenti–Csömödér–Kistolmács erdei vasút kíbál izgalmakat. De mi a helyzet a megszűnt vonal másik végén?

Rédics vasútállomás annó, háttérben az országhatár felé vezető csonkavágánnyal – ma pont ugyanez a helyzet, csak más színekben közlekednek a 117-es sorozatú motorkocsik (forás: wikipedia)

Nos, a Lendváról Csáktornyára vezető vonal is meglehetősen mostoha sorsú volt a közelmúltig: eleddig csak szombatonként volt rajta menetrendszerinti személyvonati közlekedés, az is helyi a piac miatt. Mégis, hogy lehet, hogy az egymástól mindössze húsz kilométerre fekvő városok között a meglévő vasúti kapcsolat ellenére a hétnek csak egy napján közlekedett személyszállító vonat? Természetesen ennek oka abban rejlik, hogy Lendva Szlovéniában, Csáktornya azonban már Horvátországban található!

Horvátország öt éve tagja az Európai Uniónak, de a schengeni övezetnek nem. Ennek ellenére, a tavaly decemberi menetrendváltás óta már hétköznap is közlekedik napi két pár személyvonat Csáktornya és Lendva között. Hogy mi lenne, ha visszaépítenék a vasutat Rédics és Lendva között és közvetlen Bézé közlekedne Egerszeg és Csáktornya között, azt nem tudhatjuk. Vélhetően lenne néhány helyi utas a termálfürdőjéről ismert Lenti és Lendva, vagy Lenti és Csáktornya között között. Zalaegerszegtől a kétórás út a légvonalban hatvan kilométerre fekvő Csáktornyára már nem biztos, hogy vonzó ajánlatot jelentene.

Ugyanakkor miért közlekedtetne közvetlen vonatot a nyugati határon át a MÁV-Start, amikor a Nagykanizsa–Csáktornya–Varasd viszonylatra sincs akkora kereslet, hogy megéljen egy közvetlen összeköttetés Murakeresztúr és Kotor érintésével Magyarország és Horvátország között? A helyzet azonban nem ilyen egyszerű! Az ugyanis tény, hogy jelenleg naponta négyszer eljut a vonat Rédicsre. Tehát fizetve van a mozdonyvezető, az üzemanyag, a pályahasználat. A további nyolc kilométer megtétele pedig aligha okozna akkora többletköltséget vagy a munkaidő meghosszabbodását, hogy azt ne tudná egy határmenti projekt keretében finanszírozni a magyar és a szlovén állam.

Angol vasútbarátok különvonata Lendván, 2015-ben (fotók: Joó Ferenc)

Kijelentjük hát: lenne annak létjogosultsága, hogy átpendlizzen a Bzmot Lendvára. Viszont Csáktornyáról is közlekedik Lendvára motorvonat naponta kétszer, így kedvező menetrendi egybeesések esetén az a bizonyos Bézé akár Csáktornyáig is elmehetne, kiváltva a horvát ezüst nyilat. Jelenleg a menetrend ennek ugyan nem kedvez, de a témát érdemes észben tartani. Ugyanez nem mondható el a Nagykanizsa és Csáktornya közötti vonatokról, miután a magyar oldalon nincsen olyan járat, ami csak Kanizsa és Murakeresztúr között közlekedne, hiszen ezek a vonatok továbbdöcögnek Pécs vagy Dombóvár felé. A horvát oldalon viszont munkanapokon tucatnyi járat létezik Csáktornya és Kotor között, ezekből két vonatpár egészen Zágrábból érkezik.

Igen ám, de az aktív csáktornyai kapcsolat nem segít azon, hogy Lendva szlovén város és a jelenlegi egyetlen, illetve korábbi/jövőbeli kétirányú vasúti kapcsolata mindkét esetben egy másik országba vezet(ne). A szlovénok érdeke az lenne, hogy Lendvát a saját vasúti hálózatukba kössék be, ami nem is tűnik annyira kivitelezhetetlennek, miután az Őrihodostól Ljubljana felé vezető, tavaly villamosított vasútvonaltól Lendva légvonalban nem egészen húsz kilométerre fekszik.

Ezt a tényt ismerte fel a Magyar–Szlovén Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság (KVB) is, amely a Magyar Közlönyben megjelent tájékoztatás szerint a következő ajánlások fenntartásában állapodott meg: a KVB javasolja mindkét félnek, hogy egy találkozó keretében, amelyen részt vesznek mindkét szaktárca szakértői, elemezzék a Belatinc–Lendva–Rédics vasúti összeköttetés visszaállításának lehetőségét és készítsenek erről egy megvalósíthatósági tanulmányt. A javaslat valójában egy új vasúti kapcsolat kiépítéséről szól a szlovén A5-ös autópálya mentén huszonkettő kilométer hosszban, mely Muraszombat előtt ágazik ki a meglévő, egyvágányú, villamosított, Őrihodosra vezető vasútvonalból és vezet el a meglévő lendvai vasútállomásig.

A háttérben a bak Lendván. Erre vezetett tovább a vonal Rédicsre és vélhetően erre ágazna ki a Muraszombat felé vezető vonal is

A KVB javaslata szerint az újonnan létrejövő vasútvonal alternatív eljutást eredményezne a nem egészen tizenkétezer lakost számláló Muraszombat és a hatvanezres Zalaegerszeg között. Minden bizonnyal a kellő háttérinformációk hiánya okozza, de ezt a megállapítást olvasván felmerült bennünk néhány kérdés. Kezdjük azzal, hogy egész pontosan mely közlekedési igényeket kellene az új vasútvonal kiszolgáljon? A Muraszombattal vetekedő lakosságú Lendva valószínűleg élénk kapcsolatot ápol szomszédvárosával, az eljutást a Letenye és Maribor közötti A5-ös autópálya pofonegyszerűvé teszi. Abból kiindulva viszont, hogy Muraszombat milyen vasúti kiszolgálással és közlekedési szokásokkal rendelkezik, inkább arra következtethetünk, hogy leginkább a tanulók Mariborba vagy Ljubljanába eljuttatása lenne egy új vasútvonal fő feladata.

Ha utóbbiban gondolkodunk, akkor értelemszerűen Murabaráti magasságában (Hársliget, szlovénül Lipovci alatt) kellene valahol becsatlakozni a hodosi fővonalba, dél felé. Ha viszont a Muraszombati irányt kellene erősíteni, akkor Hársliget állomást délről megközelítve kellene a fővonalba az új szárnyvonalat észak (Őrihodos) felé bekötni. Ezek után még mindig kérdés a magyarországi kapcsolat, ugyanis észak felől Lendvára érkezvén Rédics pont nem esik irányba! Természetesen egy motorvonatnak nem okoz gondot az irányváltás, de ha már Muraszombatról közlekedne Lendvára vonat, józan paraszti ésszel inkább irányváltás nélkül a közel harmincezres Csáktornya felé küldenénk tovább, ahonnan tíz perc alatt a negyvenhétezres Varasd is elérhető.

Megpróbálván összegezni a fentieket, megalapozottabbnak tűnik egy Rédics–Lendva összeköttetés, vagy annak továbbvezetése Csáktornya és Varasd irányába, mint egy Zalaegerszeg–Rédics–Lendva–Muraszombat viszonylat. Valószínűsíthető, hogy a szlovén fél a magyar kapcsolatot hozzáadott értékként tudná felsorakoztatni egy lehetséges Muraszombat–Lendva–Csáktornya–Varasd összeköttetés megindokolásakor. Mindenesetre a közvetlen lendvai kapcsolat kialakításához sok sikert kívánunk szlovén barátainknak! Ki tudja, talán egy ütemes menetrenddel és kedvező átszállási lehetőségekkel még Lenti és Muraszombat közötti utasokat is tudnak majd vonzani a régióból!

Érdekességképpen álljon itt a lendvai motorvonat fordája:

  • 7350 10:40 Varasd–Lendva 11:29
  • 7351 11:42 Lendva–Varasd 12:28
  • 3802 12:47 Varasd–Muraszerdahely 13:48
  • 3803 13:59 Muraszerdahely–Csáktornya 14:20
  • 3909 15:00 Csáktornya–Miksavár 15:09
  • 3908 15:18 Miksavár–Csáktornya 15:27
  • 7352 15:44 Csáktornya–Lendva 16:18
  • 7353 16:28 Lendva–Csáktornya 17:02
  • 3804 19:35 Csáktornya–Muraszerdahely 19:56
  • 3805 20:11 Muraszerdahely–Varasd 20:49

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek