Kiállítás a világ leghosszabb vasúti alagútjáról

iho   ·   2016.07.14. 18:45
99_P7141910

A majdnem 17 évig épült, 57 kilométeres svájci Gotthárd Bázisalagút június 1-jei átadását követően most Budapesten is megismerhető az alagút építésének története. A Svájci Nagykövetség szervezésében megvalósuló kiállítás a világ leghosszabb vasúti alagútjának történelmi, gazdasági és technológiai vonatkozásaiba vezeti be a látogatót. Egyszerre informatív és szórakoztató módon érzékelteti e vívmány nagyszerűségét és jelentőségét. A Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben megrendezett kiállítás bemutatja az építkezéssel kapcsolatos legfontosabb ismereteket, a különböző technológiai kihívásokra adott mérnöki megoldásokat, és elgondolkodtat, hogyan segíti az alagút saját mobilitásunkat. A fotókkal illusztrált kiállítás része egy modellvasút is.

(fotó: AlpTransit Gotthard Ltd.)

A tárlatból számos érdekesség kiderül, többek között az is, hogy az építésnél 28,2 millió tonna sziklát termeltek ki, és hogy ennek egy jelentős részét beton formájában visszaépítették a hegybe. Megtudhatjuk még, hogy a Gotthárd Bázisalagút nem csupán a valaha épült leghosszabb, de egyben a világ legmélyebb vasúti alagútja is.

Az Alpokon átvezető vasútvonal a svájciak precizitását, vállalkozói, innovációs készségét és a vasút megbízhatóságát jelképezi. Egyúttal kiemelkedő mérnöki teljesítmény és jelentős hozzájárulás az európai közösségi közlekedés jövőjéhez. Csaknem 2600, számos országból érkezett szakember adta tudását ehhez az úttörő projekthez. 2016 végén az alagutat megnyitják a menetrendszerű személyközlekedésnek. Ezután az utazási idő Svájc német- és olaszajkú területei között jelentősen lecsökken, ami az északi Németországot és a déli Olaszországot is közelebb hozza egymáshoz.

A megnyitóünnepségen beszédet mondott Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója, Jean-François Paroz, Svájc nagykövete, Filippo Lombardi, a Külföldön Élő Svájciak Szervezetének alelnöke, a Svájci Parlament tagja (fotók: Vörös Attila)

Ganz Ábrahám - egy svájci ipari úttörő Magyarországon

A vasúti kerékgyártás úttörőjét, Ganz Ábrahámot különösen szoros kapcsolat fűzte a vasúthoz; ezért lett a Gotthárd-alagutat bemutató kiállítás budapesti helyszíne a svájci származású iparos egykori öntödéje, a mai Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény.

Feltalálóként, kereskedőként és gyárosként, az Embrachból származó Ganz Ábrahám meghatározó szerepet játszott a 19. századi Magyarország fejlődésében, iparosodásában. Ganz számára az áttörést a vasúti kerekekre kapott szabadalom hozta meg. A kerekeket Európa-szerte sikerrel értékesítette az egyre bővülő vasúti társaságoknak. Az egykori öntőmester rövid idő alatt Magyarország egyik leggazdagabb emberévé és az ipari tömegtermelés úttörőjévé vált.

A Stadler terepasztala is helyet kapott a kiállításon

1867-ben bekövetkezett váratlan halála után az öntöde tovább üzemelt az 1960-as évekig. Az üzem bezárása után az épületet – ami ma ipari műemlék – múzeummá alakították, ahol többek között Ganz eredményeit is megcsodálhatja a látogató. Az eredeti öntöttvas kályhák, vasúti kerekek és művészi öntöttvas tárgyak mellett a múzeumban egy Ganzról és a magyarországi öntödei iparról szóló kiállítás is látható. A múzeum a „Grand Tour of Switzerland Magyarországon” interaktív térkép egyik helyszíne is, ami a Svájci Nagykövetség egyik legfontosabb programja ebben az évben. A Svájci Nemzeti Tanács elnöke, Christa Markwalder is megismerhette Ganz lenyűgöző, külföldön elért eredményeit, amikor áprilisban a svájci parlament delegációjával a múzeumban járt.

A „Gottardo 2016” kiállítás 2016. július 14. és szeptember 28. között látható a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben (1027 Budapest, Bem József u. 20.).

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek