Kifizették a Malév dolgozóit

MTI   ·   2012.02.10. 17:45

Róna Márta a légitársaság kommunikációs vezetője pénteken MTI-nek elmondta, hogy a közel 800 ezer Malév-jegyfoglalás 16 százaléka, mintegy 126 ezer tartozik a január 31-én életbe lépett kormányrendelet hatálya alá, ami alapján nem a jegy árát térítik vissza, hanem az alternatív közlekedési eszköz igénybevételének számlával igazolt költségét. Ezen felül az utasnak jár a szállás, étkezés, bizonyos szállítási költségek megtérítése a kormányrendelet szerint. Az ilyen típusú igények összegét még nem lehet becsülni, az a március 31-i határidőig beérkező kérelmek számától is függ.

A kormányrendelet azt célozza, hogy azok az utasok, akik a Malév Zrt. menetrend szerinti járatára a leállás előtt vásárolták a jegyüket, és menetjegyük a leállást követő 3 napon belül jogosítana utazásra, segítségnyújtást kapjanak. Ugyancsak segítségnyújtásra számíthatnak azok az utasok, akik a leállás előtt már elutaztak a célállomásra, és a visszafelé útra február 29-ig érvényes menetjegyük van. Minderre 2 milliárd forintot különítettek el. Az összes foglalás közül 418 450 olyat tartanak nyilván, ahol már kifizették a repülőjegy árát, ezekben az esetekben az utasok visszatérésre jogosultak. Ez mintegy kilencmilliárd forintot jelent. Még készül a felmérés arra, hogy az uniós jogszabályok alapján mekkora további visszatérítési kötelezettségre lehet számítani.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.