Kínai mozdonyokat vesz a szerb állami villamosenergia-termelő

iho/vasút   ·   2016.04.23. 16:15
400px_nikolatesla_szerbia

A szerb állami villamosenergia-termelő Elektroprivreda Srbije nemzetközi tenderén győztes kínai CRRC Zhuzhou Locomotive által építendő villamos gépek huszonöt kilovolt ötven hertzes váltakozó áramú hálózat alatt üzemelhetnek, eleget fognak tenni az aktuális TSI-előírásoknak. Hétezer kilowatt teljesítményük akár száznegyven kilométer per órás sebesség elérését is lehetővé fogja tenni. A mozdonyok a szerb–horvát származású, majd Amerikába emigrált tudósról elnevezett erőmű saját, harminc kilométeres iparvasúti hálózatán, a kolubarai külszíni bányáktól húznak majd lignittel rakott teherszerelvényeket a Belgrádtól körülbelül negyven kilométerre, Obrenovac mellett található erőműig, amely 1991-es megépítése óta a legnagyobb szerb energiatermelőnek számít.

A legnagyobb szerbiai erőmű, a Nikola Tesla kiszolgálását két új kínai villamos mozdony segítheti hamarosan (forrás: Railway Gazette)

Az állami áramszolgáltató jelenleg a Končar által épített nyolc 411-es sorozatú, és tíz 443-as, Škoda-gyártású villamos mozdonnyal, valamint további hét dízelgéppel továbbítja szerelvényeit összesen körülbelül száz kilométernyi vasúthálózatán. Huszonötmillió tonnás éves szállítási volumene jelentősen magasabb, mint a nemzeti vasút ZS teljes országos teherforgalma. A Szerbiában a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató vállalat a bányák között egy kilencszáz milliméteres keskeny nyomközű vasúthálózatot is üzemeltet öt kilométer hosszúságban – írja a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.