Kisoroszi: még legalább egy napig elzárva

MTI   ·   2013.06.12. 16:28

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője, Pécsi Norbert Sándor szerda délután ezt annak kapcsán közölte, hogy Kisoroszi polgármestere elmondta: akár már csütörtökön járható lehet a településre vezető egyetlen út.

Molnár Csaba polgármester úgy fogalmazott: több nagy árvizet megélt már, s tapasztalatai szerint 725 centiméteres vízállásnál már meg lehet nyitni a Szentendrei-sziget csücskében fekvő községbe vezető utat, megszüntetve a település szárazföldi elzártságát. Hozzátette: csütörtök reggelre 720 centiméteres vízállást várnak a Dunán Kisoroszinál, így reményei szerint ha komolyabb műszaki hibát nem észlel a közútkezelő, talán már aznap használható lesz az út.

Pécsi Norbert Sándor kifejtette: ha a Duna apadása után levonul a víz a Kisoroszira vezető útról, akkor a vízügyi igazgatóság, a megyei katasztrófavédelem és a megyei védelmi bizottság szakembereivel átvizsgálják a szakaszt, majd minden érintettnek el kell végeznie a rá tartozó esetleges teendőket.

A szóvivő példaként említette a homokzsákok elszállítását, az út tisztítását és fertőtlenítését, a burkolaton és a padkán keletkezett esetleges sérülések javítását, s gondoskodniuk kell a megfelelő közúti jelzések kihelyezéséről is. A felsorolt munkálatok minimum egy, de akár több napot is igénybe vehetnek, attól függően, hogy milyen mértékű helyreállítási munkákra lesz szükség – tette hozzá.

Pest megye közlekedési helyzetéről elmondta, hogy a délután 2 órai összesítés szerint a 11-es főúton Dunabogdánynál és Visegrádnál teljes útzár van, mindkét helyen önkormányzati utakra terelik a forgalmat. Szintén teljes útzár van érvényben a 11-es főúton a pilisszentlászlói bekötőút és a megyehatár között. Szentendre, Leányfalu és Tahitótfalu térségében útszűkületre vagy félpályás lezárásokra számíthatnak a közlekedők – tette hozzá Pécsi Norbert Sándor.

Kapcsolódó hírek