Könyörtelenül

Ülök a vonaton. Utazom Keszthelyről Budapest felé. A hosszú, három és fél órás úton általában olvasással ütöm agyon az időt. Ma valahogy rosszul számoltam, mert Martonvásárig sajnos kiolvastam az útra szánt könyvemet, így mit volt mit tenni, nézegettem az ablak előtt elsuhanó koratavaszi tájat.

A látvány meglehetősen lehangoló volt. A hó már mindenütt elolvadt, de a fák és bokrok még teljesen csupaszok, így takarás nélkül maradt a rengeteg szemét, lom, törmelék, amit az emberek a vasút melletti területekre kihordtak. Érd körzetében az volt az érzésem, hogy a vonat egy hatalmas szeméttelepen halad keresztül. Mintha valamelyik latin-amerikai bádogváros közelében lennénk, ahol nincs szervezett szemétszállítás, mindenki oda rakja le a hulladékát, ahova éppen gondolja.

Érd felső megállóhelyet a közelmúltban építették újjá, megszűntették a szintbeli keresztezést, a peron új burkolatot és tetőt kapott, hogy a várakozó utasok ne ázzanak-fázzanak a vonat érkezéséig. Korszerű utastájékoztató táblák kerültek ki, szóval gyönyörű lett. Azaz lett volna. Mert még meg sem történt az átadás, amikor már megjelentek a vandál idióták a festékszóróikkal, és igyekeztek mindent összerondítani. Az utastájékoztató táblákat először csak összefirkálták, de annyira, hogy használhatatlanokká váltak, majd egy kis idő múlva betörték valamennyi üvegét. De mindez nem volt elég, mert mára a táblák egy része el is tűnt, csak az egykori megvilágításukat szolgáló villamos kábelek csonkja kandikál ki a földből. Hasonló látvány fogadja az utazót a felújított Érdligeten és a teljesen új Baross-telepen is.

Míg ezeken a dolgokon elmélkedtem, a vonat befutott a Délibe. Leszálltam és a metró felé indultam. Lent a megállóban nem sokat kellett várni, már jött is a szerelvény. Egy szépen felújított, közel negyvenéves vonat. A kocsi kívül belül tiszta volt, mégsem tudtam felhőtlenül örülni, mert az egész szerelvény összes ablaka tönkre volt téve a mindenki által ismert fehér trutymóval, amivel külső megjelenésükre emberhez hasonló, fiatal lények firkálják össze a járművek, sőt most már nemcsak a járművek ablakait. Számukra az a fontos, hogy lehetőleg ronda legyen!

A napokban a Nyugati pályaudvarra kellett mennem valamiért. A negyedik vágányon állt egy BDv szerelvény. Nemrég kaphatott valami nagyobb javítást, mert csillogott, villogott, még lehetett érezni rajta a festék szagát. Közelebb mentem, gondoltam, lefényképezem. És akkor láttam, hogy az ablakai az előbb említett metrószerelvényhez hasonlóan el voltak csúfítva, bent a vonatban össze-vissza volt firkálva minden, látszott, hogy egy csoport csinálhatta, mert mindenütt ugyanazokat a fekete kriksz-krakszokat lehetett látni. Rettenetesen lehangoló volt. Eszembe jutott, amikor, egy váci zenei esemény kapcsán egyik neves zenekritikusunk, aki nagy vasútbarát hírében áll, a következőket mondta, ha jól emlékszem a Bartók Rádióban:

„Vácra nagyon jó a vasúti közlekedés, ezért elhatároztam, hogy vonattal megyek. Amikor megláttam a lepusztult, koszos szerelvényt, egyből elment a kedvem a vonatozástól, hazafelé már egyik barátom hozott kocsival. A MÁV-nak nem menetjegyet, hanem elnézést kellene kérnie!”

Vajon így kell ennek lenni? Nem lehet a mindent elborító vandalizmus ellen semmit sem tenni? Eszembe jutnak ausztriai, svájci utazásaim. Kies környezetben megbúvó, meseszerű állomásépületek, szépen nyírt, zöld pázsit, gondozott fák, virágok és mindezt tiszta, világos vasúti kocsiból nézhetem. A vonat simán robog a jó pályán, az emberek halkan beszélgetnek a fülkében. Pedig lehet, hogy csak néhány kilométer választ el, a mára már megszűnt államhatártól. Valóban megszűnt? Nem kell ahhoz vasfüggöny, drótkerítés, őrtorony, hogy ma is világosan kirajzolódjék a civilizált világ kezdete.

Törvényalkotó urak, ott a Parlamentben! Munkára fel! Mert csak szigorú, következetes törvényekkel lehet elejét venni egy idióta, droid kisebbség féktelen rombolásának. A többségnek is szüksége van törvényi védelemre. Hamis az az állítás, hogy a többségnek nincs szüksége védelemre, mert önmagában a többségében van a védelme. Ne hagyjuk, hogy az amúgy is szegényes javainkat szándékosan tönkretegyék!

Régen úgy mondták, hogy a társadalmi tulajdont meg kell védeni! Ma azt sulykolják, hogy nincs társadalmi tulajdon, a vasúti kocsi a MÁV-Start, a váróterem a pályavasút, a metró pedig a BKV tulajdona. De miből él a vasút, miből a BKV? Az adófizetők keservesen befizetett forintjaiból. Ha pedig a mi pénzünkből vásárolnak kocsikat, építenek várótermeket, vasúti pályákat, akkor az a miénk, az társadalmi tulajdon. A vasútvállalat csak az említett vagyontárgyak kezelője. (Jogilag persze más a helyzet, de a józan ésszel így lehet felfogni, még akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon sok dolog az EU pénzéből épül.)  Ha pedig kezeli, felelősséggel tartozik érte, köteles megvédeni. És ehhez a védelemhez az államnak kutya kötelessége biztosítani a jogi hátteret. Most valóban itt az idő! El kell tüntetni a határ látható maradványait, hogy ne csak papíron, de a valóságban is Európa része lehessünk! Vasúton is.