Koreai–izraeli légiharc?

iho   ·   2013.07.03. 12:15
cim

Az 1973-as jom-kippuri háború egyik különös mozzanatát idézte fel a The Aviationist repülési portál néhány nappal ezelőtt. A történet középpontjában egy légicsata áll, amit izraeli részről az akkor néhány éve rendszeresített F–4E Phantom II kétüléses, két hajtóműves amerikai gyártmányú harci géppel vívtak. A háborúban az Izraellel szomszédos arab országokat, Egyiptomot és Szíriát más hatalmak is támogatták légierejük egységeivel: Algéria, Irak és Líbia. De amiről eddig a világ nem sokat tudott, legalábbis ritkán emlegették a furcsa történetet: Észak-Korea is részt vett a konfliktusban.

Az ázsiai kommunista állam a cikk szerint egy egész MiG–21-es századot telepített az egyiptomi Bir Arida bázisra. Az első összecsapás az izraeli és az észak-koreai pilóták között 1973. október 6-án tehát úgy zajlott le, hogy a zsidó pilóták igazából nem tudták, kikkel harcolnak.

F4-es a Tel Nof bázison

A légiharc hosszú őrjáratozás vége felé történt, amikor a Phantomoknak már nem volt sok üzemanyaguk. A vadászok 20 és 25 ezer láb közötti magasságon cirkáltak, amikor észrevettek két ellenséges gépet és sikerült az AIM-7-es rakéták hatótávolságán belülre manőverezniük, és ekkor már szabad szemmel is látták, hogy két MiG–21-esről van szó. Az egyik gép a támadásra leborított és eltűnt az egyre sűrűsödő felhők között, de a másik láthatóan nagyon jól képzett pilóta volt és megkezdődött a manőverező légiharc.

A Phantomok több rakétát is indítottak, ezek a MiG közelében robbantak, de a 21-es repült tovább. A Phantomok a kevés üzemanyag miatt kiváltak, a pilóták egyike visszatekintve azt látta, hogy a MiG-et egy SAM rakéta találta el. Vagyis nem is ők lőtték le, hanem az egyiptomi légelhárítás, tévedésből.

Egyiptomi 21-esek az 1973-as háború idején

A cikket kísérő internetes megjegyzések közül az egyik egy egyiptomi pilótáé volt, aki kereken tagadta a sztorit, szerinte Egyiptomban külföldi pilóták csak Irakból vettek részt a harcokban. A cikk szerzője szerint viszont a történet igaz, ahol pedig részletesen leírták, egy könyv az izraeli légierő egyik alakulatáról (Hammers: Israel's Long-Range Heavy Bomber Arm: The Story of 69 Squadron).

Kétségtelen, hogy a cikk nem részletezi, hogy tulajdonképp honnan és hogyan tudta meg az izraeli hírszerzés, miszerint az izraeli pilóták valóban észak-koreai géppel és repülőtiszttel keveredtek légiharcba.

A háború egyik híres fotója egy Phantommal a Sinai-félsziget felett

Az egyiptomi–észak-koreai kapcsolatról ugyanakkor más források is megemlékeznek, arról például, hogy egyiptomi pilótákat Észak-Koreában is képeztek, illetve hogy a háború alatt harminc koreai pilóta és rakétatechnikus érkezett az arab államba, amely a háborúban kapott segítség fejében Scud-rakétákat ajándékozott a kommunista Koreának.

A források rámutatnak, hogy a kommunista Korea és Egyiptom között továbbra is szorosak voltak a kapcsolatok. De a későbbiekben Korea és Irán rakéta-együttműködése vált jelentőssé. Azokat az iráni fegyvereket, amelyek fenyegetése miatt most Romániában építenek ki elhárító bázist, jelentős részben az észak-koreai rakétaszakértők segítségével fejlesztették, maga Észak-Korea pedig ugyancsak ballisztikus rakétáival próbálja sakkban tartani a külvilágot.

Kapcsolódó hírek