Környezettudatosság a vasúti fékezésben

iho/vasút   ·   2011.10.13. 17:00
kiskep_fek

A XII. Vasútgépész Napok konferenciasorozat keretein belül Vörösmarti József, a Knorr-Bremse képviseletében ismertette társasága fejlesztéseit, a környezetvédelemre tett törekvéseit. Mindenek előtt hangoztatta, hogy a vállalat komoly kihívások előtt áll, hiszen európai szinten közel húszféle vonatbefolyásoló berendezéssel kell, hogy együttműködjenek fékrendszereik, azoknak tehát univerzálisnak, mégis gazdaságosnak, biztonságosnak és környezettudatosnak kell lenniük.

A Btx vezérlőkocsik D20 fékszelepe is Knorr termék<br>(fotó: Arnold Balázs)

Néhány kérdésre már találtak válaszokat, azonban a fejlődés nem állhat meg. A Knorr KE1a kormányszelep 48 hónapnyi üzem után csupán csak 5 százalékos meghibásodást mutat, ötezer darabra vetítve. Ráadásul ezeknek a meghibásodásoknak a túlnyomó része arra vezethető vissza, hogy a fékszelepbe víz, kosz, vagy rozsda kerül. Ezt a bronz és sárgaréz alkatrészek rozsdamentes acélra cserélésével oldották meg. Ahol pedig a kiváltás nem lehetséges, azoknak az alkatrészeknek a felületét keménykrómmal kezelik.

A zajterhelés mellett a szálló vaspor is ártalmas az egészségre, ezért több párhuzamos kísérlet is zajlik a P10 jelű öntöttvas féktuskók kompozit anyaggal történő helyettesítésére. Sajnos, egyelőre az eredmények nem túl biztatóak e téren, hiszen a műanyag féktuskók alkalmazása mind a tuskók, mind a kerékkopás mértékét növeli. Ezzel együtt a kopás során megváltozó kerékprofil szélsőséges esetben kisiklásos balesetek forrása is lehet. Vörösmarti József felkérte a szakmai konferencián résztvevő vasúttársaságok vezetőit, hogy partneri együttműködés keretében segítsék a Knorr-Bremse ilyen téren folytatott kísérleteit, hiszen abból végső soron a járműveket üzemeltető vállalatok profitálhatnak majd.

Dunakeszi-Gyártelepre érkezik az új légsűrítős nyolcas hernyó 2009. május 6-án<br>(fotó: Arnold Balázs)

Végezetül megemlítette, hogy szintén a környezettudatosság jegyében fejlesztik tovább az olajmentes dugattyús légsűrítőjüket is. A teflon dugattyúgyűrűk nem igényelnek olajozást, ezzel az üzemeltető társaság számos gond alól mentesül. Nem kell kenőolajat vásárolnia, nem kell azt raktározni, és a használt olaj biztonságos leeresztése, szabályos elhelyezése sem okoz gondot. Az egyik első olajmentes légsűrítő már három éve üzemel a BDVmot 008 pályaszámú villamos motorkocsiban.

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.