Körpanorámás nappali huszonkét méteren

A ferencvárosi vasutastelep vízellátásának biztosítására a MÁV 1895-ben építette negyedik, fővárosi, Intze-rendszerű víztornyát a ferencvárosi pályaudvar mellett. A Víztorony közben álló épület egészen a nyolcvanas évekig látta el ivóvízzel a lakótelepet, de elavult gépészeti megoldásai és életveszélyes műszaki állapota miatt ekkor felhagytak vele. A kilencvenes évek elején le akarták bontani, de végül a MÁV civil nyomásra elállt ettől, és a torony magánkézbe került: a Malév egykori főpilótája, Vígh János vásárolta meg. Új tulajdonosa szépen felújította, és magánlakást alakított ki benne. A ferencvárosi víztorony így 1996 óta helyi műemléki védettséget élvez. Az épületet jelenlegi tulajdonosa hat évvel ezelőtt vásárolta meg, és mivel hamarosan külföldre költözik, a torony most ismét eladó.

Már sötét volt, amikor megérkeztem a Gyáli út elejéhez. Átsétáltam a ferencvárosi állomás vágányai alatt, és a kórház felé indultam el. A vasutastelep házai között az egyik udvaron keresztül lehet látni, ekkor pillantottam meg először a víztornyot. Csak a felső része látszott, hosszúkás ablakaiból fény szűrődött ki az ódon házak fölé. Már ekkor kezdtem érezni valamit abból a furcsa érzésből, amely később teljesen hatalmába kerített.

A kis utcákon, közökön sétáltam, és próbáltam ismerkedni az épülettel. A telket szépen gondozzák, beültették növényekkel, így a toronyra nem mindenhonnan lehet rálátni. Végül bolyongásom a kertkapunál ért véget. A jelenlegi tulajdonos, Szabó Gyula készséggel vezetett körbe az épületben.

A földszinti fogadótérbe belépve máris elvarázsolt a torony. Az előszobából, ha úgy tetszik, jobb kéz felé csigalépcső indul az emeletek és a többi szoba felé. Balra a lépcső alatt mosdó és egy összecsukható íróasztal, kis dolgozószoba bújik meg, előtte pedig a gardrób tekeredik a falra. Tekeredik, merthogy az épület alaprajza kör, és minden ehhez a hengeres falszerkezethez igazodik. Az első emeleten a hálószoba, amelybe a kis folyosóról két ajtón lehet bejutni. Erre azért van sükség, mert a franciaágy a szoba teljes mélységét elfoglalja, amely ugyancsak különleges: lábazata betonozott, az egész ágy alatt pedig ágyneműtartó kapott helyet.

A következő szint az egybenyitott konyha és étkező. Mint a házban szinte minden, a konyhabútor is íves, hiszen a fal kialakítását követi. Az ajtó mögött folytatódik a keskeny csigalépcső, és a harmadik emeleten a fürdőszoba található. A torony felfelé szűkülő formája és a csigalépcső miatt talán a fürdőszobában vannak a legérdekesebb formák. Bidés toalett és a – természetesen – íves mosdókagyló mellett egy furcsa formájú kis medence található, amelyet üvegmozaikkal raktak ki.

Ha tovább haladunk az épületben felfelé, egy gardrób mellett elhaladva feljutunk a nappaliba. Közben a fal mellett spirálisan haladó lépcső egy áttörésen keresztül befordul középre, így 75 lépcsőfok után a 7,5 méter átmérőjű kör alakú nappali közepére érkezik meg az ember. A torony legfelső szintjén vagyunk, a tér kitágult. Ott állunk, ahol hajdanán a víztartály volt. A belmagasság épp ezért nagy, öt és fél méter, olyan az egész, mint egy szentély. A szoba alaprajza a középen álló lépcső miatt gyűrűszerű, a hosszúkás ablakok itt már nem tűnnek annyira titokzatosnak mint fél órája, a Gyáli útról. Sőt, épp ellenkezőleg! A huszonkét méteres magasságból teljes a körpanoráma. A város fényei is jól beazonosíthatóak: a távolban a Szabadság-szobor, mellette a Vár és a Mátyás-templom, előrébb a Müpa csillámos oldala. Meccs idején jól látszik az Albert-stadion, a távolban Ferihegy fényei is kivehetőek. Nappal, ha tiszta az idő, északra a nógrádi hegyek zárják a látóhatárt.

De a nappaliból még feljebb vezet a lépcső. Egy kis kuckó, egy kis kupola a torony tetején: apró rejtekhely a nagyváros nyüzsgése elől. A környék amúgy is csendes, de ide fel nem hallatszik sem az autók, sem a vonatok zaja. A kilátás természetesen innen is pazar, egész Budapestet, sőt, Pest megye nagy részét belátni innen. Szabó Gyula szavaival élve, ez a víztorony egy sziget a város közepén. És ez valóban így van. Nem ipartelepet, hanem lakóövezetet szolgált ki, így környezetében lakóházak állnak. A MÁV-telep amúgy is békés, barátságos hely, az itt lakók kedvesek, ismerik egymást.

A víztoronyházban nincsenek sarkok, lépcsők annál inkább. A hét szint között föl-le mozogni kihívás, épp ezért ez az épület fegyelemre nevel, meséli a tulajdonos. Persze, ha vendégek jönnek, akkor le kell menni a földszintre, de egyébként ha az ember meg tudja tervezni a napját, elkerülheti a fölösleges lépcsőzéseket. A konyha a második emeleten van, ezért a hétvégi nagybevásárlás után sem kell nagyon sokat cipekedni. Este az ember a nappaliból lefelé menet a gardróbból leviszi a másnapi ruháját a hálóba, miközben a fürdőt is útba ejti. Reggel pedig a hálószobából csak párat kell lépni a földszintig. Az is tény, hogy a lépcsőzés fitten tartja az embert.

A luxuslakás sok más különlegességgel is rendelkezik: a kívánt hőmérsékletet digitálisan, akár mobiltelefonról távvezérelve a világ bármely pontjáról be lehet állítani, ráadásul szintenként külön-külön is. A kellemes klímát padló- és légfűtés illetve -hűtés biztosítja. Hasonlóan bárhonnan elérhető az internetes infra-digitális videorendszer, amely a víztornyon kívül a kertre és a garázsra is rálát. Merthogy az épülethez pince és garázs is tartozik, amelyet a korábbi gépházból alakítottak ki. A garázs mellett két hatalmas víztartály is áll, ezeknek jelenleg nincs funkciója. Kerti tároló, műhely vagy akár vengégszoba is kialakítható belőlük. A kert szépen gondozott, öntözését automatikus öntözőrendszer végzi. És ez az egész most eladó.

Hét emelet, huszonkét méteres magasság, csupa ívek és odafent tökéletes körpanoráma. És csend. Igen, ez valóban egy kis sziget a város közepén.

A MÁV Intze-rendszerű víztornyairól az Indóház magazin októberi számában, Almási Zoltán vasúti műemlékekkel foglalkozó cikksorozatának harmadik részében olvashatnak bővebben.

* * *