Közel húsz kilométer alsóbbrendű utat újítanak fel Tolna megyében

MTI/iho   ·   2018.05.09. 12:31

Négy- és ötszámjegyű utak csaknem húsz kilométernyi szakaszát újítják fel Tolna megyében közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója, Becze Szabolcs szerdán Szekszárdon, sajtótájékoztatón. A munkák kivitelezője a Soltút Kft. és az Euroaszfalt Kft., négy munkaterületet már átadtak, a felújítások várhatóan az év második felében fejeződnek be. A rekonstrukcióval Pincehelyet Ozorával összekötő 6408-as út 8,9 kilométeres szakasza, Jágónak és Kaposszekcső között, a 6519-es út 5,9 kilométere, Bonyhád és Tolna egy-egy belterületi útszakasza újul meg. A felújítandó szakaszok között szerepel a 6317-es út Sárszentlőrinchez közeli, az 5601-es út szálkai, egy-egy kilométeres szakasza, az 51165-ös út bogyiszlói része és a 6313-as út 190 méteres hossza Kölesd és Kistormás között. Átépítik az 51366-os út Tolnától Domboriig vezető részén a faddi csomópontot, ahol a faddi elágazásnak lesz elsőbbsége. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint TOP-ok keretében a társaság országszerte 526 kilométerút teljes körű felújítását indíthatja el. Tolna megyében hazai forrásból további harminc kilométer hosszan újítanak fel kétszámjegyű utakat, 1,2 milliárd forintos TOP-támogatással pedig Szekszárd térségében 8,8 kilométer hosszan végeznek majd felújításokat. Az alsóbbrendű útszakaszokat a gazdaságfejlesztés szempontjából fontos, felújításra váró utak közül választották ki.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek