Közlekedésbiztonsági kampányt indítanak a fővárosi közlekedési cégek

MTI/BKK/iho   ·   2023.07.12. 15:00
bkk_azelet1_kampany_202307_online_fb_poszt_1080x1080

A legkisebb sebességhatár-átlépés is emberéletbe kerülhet, ma mégis társadalmilag elfogadott a megengedettnél gyorsabban hajtani Magyarországon.

Ezt a veszélyes „normát” kívánja megdönteni a BKK és a Budapest Közút által indított kampány, amelyhez autós influenszerek, médiumok, illetve civil szervezetek is csatlakoztak. A #azélet1 elnevezésű akció arra hívja fel a figyelmet, hogy a megfelelő sebesség megválasztása, és így az élet védelme a közlekedés során egyéni döntés és felelősség kérdése.

„A 70 hetven, az 50 ötven, a 30 harminc, az élet 1” – hirdeti a BKK és Budapest Közút most induló, gyorshajtás-elleni kampányának plakátja arra utalva, hogy nem véletlen a sebességhatárok meghatározása, a legkisebb sebességtúllépésnek is tragikus következményei lehetnek.

Emberi döntések

„Az utcák, az utak és a járművek csak tárgyak, önmagukban veszélytelenek. Rajtunk, embereken múlik, hogyan használjuk ezeket. A közlekedési szabályok megszegése, a sebességtúllépés emberi hiba, sőt emberi döntés – hangsúlyozta dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója.  – Az Árpád hídi gázolás idén már a sokadik olyan eset, amikor védtelen emberek esnek áldozatul valakinek a rossz, felelőtlen döntése miatt.  Ez rámutat arra, hogy nagy a baj és mielőbbi beavatkozásra, összefogásra van szükség.”

Tény: ha egy gépjárművezető 30 helyett 50 km/órás sebességgel üti el a védtelen, gyalogosan közlekedő embert, közel 400 százalékkal magasabb az esélye annak, hogy az halálos sérülést szenved. Egy lakóutcában 30 helyett 50-nel menni arányosan olyan, mint az Árpád hídon 70 helyett 120-szal haladni. Már a kis mértékű sebességtúllépés is emberi életekbe kerülhet.

„Jelenleg teljesen elfogadott 30 helyett 40-nel, 50 helyett 60-nal, 70 helyett 80-nal, vagy még többel menni. Szeretnénk, ha nem férnének bele a »csak felvettem a forgalom ritmusát«, a »sebességmérő nem mér pontosan«, a »csak el akartam érni a zöldet« típusú önfelmentések. A sebességhatárok okkal születnek – mondta Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója. –  A sebességkorlátozás meghatározásánál minden esetben az utak és utcák fizikai kialakítása és az ezeket használó emberek viselkedése játssza a főszerepet.”

Bárki csatlakozhat a kampányhoz

Bárki követe lehet a #azélet1 kampánynak, aki megosztja a mottót a közösségi médiában, és ezzel nyilvánosan vállalja a sebességhatárok betartását. Csatlakozásukkal a kampányhoz a gépjárművezetők egyéni felelősségének fontosságát hangsúlyozzák a közlekedésben azok az autós influenszerek és médiumok is, amelyek felvállalták a kampány népszerűsítését, üzeneteinek megosztását.

A kampány indítói várják minden olyan szervezet csatlakozását, akiknek fontos, hogy megelőzzük a gyorshajtásból eredő halálos sérüléseket. A bkk.hu/azelet1 oldalon folyamatosan bővítik a csatlakozók listáját.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek