Külterületi túrakör – 2. rész

Jermann Kálmán   ·   2014.09.06. 13:45
00kicsi

Szigetszentmiklós közigazgatási területén folytatható a túra. Észak felé fordulva itt kezdődik a 3,5 kilométer hosszú Üdülő sor, és rövid szakaszon rácsatlakozom az M0-s hídjánál elhagyott Eurovelo 6-ra – csak éppen ellenkező irányba, mint ahogy indultam, vagyis innen visszafelé haladok. (A Duna Mente Kerékpáros Útvonal pedig délre vezet tovább; a soroksári oldallal ellentétben itt ritkán látunk rá a folyóra, néhány foghíjtelek kivételével nyaralók sorakoznak a parton.) A sűrűn elhelyezett sebességkorlátozó útelemek (fekvőrendőrök), a 25–30 kilométer per órás sebességkorlátozás, részben a burkolat minősége, továbbá a két végén a túlságosan bonyolult megközelíthetősége szerencsésen távol tartja az átmenő forgalmat. A lokális is minimális, úgyhogy remek folytatás kínálkozik elérni Csepelt. Az M0-s alá bújva (ahová a túlpart hasonló pontja óta nagyjából 4 kilométer a táv – vagyis 3–3,5 kilométer a plusz a Dunaharasztin keresztüli hosszabbítással) hirtelen rosszabb lesz az aszfalt, ez némiképp lelassít.

Néhány méterrel a HÉV hídjától rácsatlakozhatunk az M0-snál elhagyott Eurovelo 6-ra. Balra délre, jobbra északra<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Annál könnyebb lesz a Hollandi úton, vagyis ismét a XXI. kerületben tekerni. Burkolata asztalsimaságú, emelkedése minimális, és nem túl sok jármű jár erre. Tehergépkocsik nincsenek (célpont nélkül mit keresnének erre?), csak akkor hivatkozhatunk balszerencsére, ha épp előttünk indul a külső végállomásától a 71-es busz. Ami mostanság nem ritkán egy rozzant, zajos, nagy füstpamacsokat bodorító típus. Megelőzéséhez lassú vagyok, a lemaradás viszont a stopperórán büntet. A sűrűsödő járműforgalmat aztán a Dunadűlő úton cselezhetjük ki, amely ismét csak rázós, de épp ettől népszerűtlen az autósok körében.

Kiváló az útburkolat, a fekvőrendőrök mellett el lehet haladni

Innen nincs messze a Gubacsi-híd, a randa, de jó fekvésű tízemeletesek mellett a Popieluszko (régen Ságvári), majd a Duna utcán érünk ki az Ady Endre útra. Én a kiindulási ponthoz igyekszem inkább, a mellékutcákat használva, a jelzőlámpákat kerülve. Kerek 25 kilométeres kört szoktam tenni, a cikkírás pillanatában bruttó (végig futó stopperrel mért) 1:00:20-as (egy óra húsz másodperces) legjobb idővel. Nem túl lenyűgöző, főleg hogy még hetven méter sincs az összesített szintkülönbség, de elég a magamfajta lagymatag kocakerékpárosnak, heti kétszer-háromszor. Persze az időjárás közbe fog szólni: ahogy lecsökken a hőmérséklet, keresni kell más mozgásformát. Vagy felszerelkezni megfelelő ruházattal, amellyel kinyújtható a szezon. Addig, amíg az ízületeimet nem veszélyeztetem, még néhány kört biztos megteszek. Aztán a következő szezonban jó lenne feltérképezni a délebbi részeket az Eurovelo 6-os csepel-szigeti szakaszán – de ez nem ezen írás témája már.

Ha ismer hasonló, kis autóforgalmú, békés túraútvonalat a fővárosban vagy közvetlen környékén, és szívesen megosztaná másokkal, ne habozzon keresni minket, örömmel közzétesszük.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek