Lázár: nincs tervben különadó kivetése az útépítő cégekre

iho   ·   2014.07.11. 10:54

Az iho is beszámolt róla, hogy egy hét évre visszamenőleg 15 százalékos adót vetnének ki azokra az útépítő cégekre, amelyek 2007 óta 100 millió forint fletti közbeszerzést nyertek.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a TV2 csütörtök esti híradójában megerősítette, nem terveznek különadót kivetni az útépítő cégekre. Egyelőre nem tudta megmondani, hogy az útépítésekkel kapcsolatos uniós vizsgálatnak mi lesz a következménye az 500 milliárdos beruházásban részt vevő útépítő cégekre nézve. A magyar kormánynak elsődlegesen az a célja, hogy megvédje a magyar adófizetőket és megvédje a magyar cégeket. Ezt a védelmet nem tervezzük kiterjeszteni a külföldi cégekre - mondta Lázár János.

Ha az Európai Bizottság azt állapítja meg vizsgálatában, hogy a döntéshozók, illetve a kedvezményezettek hibáztak, a közös teherviselés alapján az érintett kiírókat és kivitelezőket is be kell vonni a felelősségre vonásba – közölte a Világgazdasággal a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Csepreghy Nándor cáfolta, hogy visszamenőlegesen vetnének ki adót. Jelezte, a kormány és az Európai Bizottság közötti egyeztetés az ügyben a célegyenesben van. Iparági forrásokból a Magyar Nemzet úgy értesült, az építőipar hosszú, csaknem hét évig tartó recessziója után egy százmilliárdos mértékű különadó a teljes magyar építőipart megroppantaná. A lap szerint ugyanis a különadó miatt a nagyvállalatok mellett komoly bajba kerülhetnének azok a kis- és közepes cégek is, amelyek alvállalkozóként vagy beszállítóként vesznek részt a munkákban. A Magyar Nemzet úgy véli, ha tényleg megalkotják a szabályt, akkor a cégek számos beruházást állíthatnak le, köztük olyanokat is, amelyeket a 2007-2013-as uniós támogatási időszak forrásaiból finanszíroznak. A lap megjegyzi, a 2013-ban zárult költségvetési időszak támogatásaival legkésőbb a jövő év végéig el kell számolni, ha ez nem történik meg, a teljes beruházásra vonatkozó támogatást vissza kell fizetni. Szakértők szerint az említett beruházásoknál az előzetes számítások szerint a költségvetést terhelő összeg elérheti az 1200 milliárd forintot is – jegyzi meg lap.

A Magyar Nemzet szerint a különadó ezen felül több ezer ember elbocsátásával is járna. A lap külön kiemeli azt is, hogy döntés nyomán megrendülhet a gazdasági növekedés is, ugyanis hazánk 2014 első negyedéves 3,5 százalékos GDP-növekedéséből 0,5 százalékot tett ki az építőipar. Egy ilyen forgatókönyv esetén a Magyar Nemzet szerint pedig könnyen 3 százalék fölé ugorhat a GDP-hez viszonyított költségvetési
hiány.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek