Logisztikai raktárral bővül a pátyi ipari park

MTI/iho   ·   2017.11.06. 14:01

A NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt., valamint a Vöröskő Kft. hétfői közös közleménye szerint az átadás 2018 tavaszára várható, az új csarnok előkészítő munkái szeptemberben kezdődtek meg. A bérlemény kiválasztását többek között a korábbinál nagyobb, funkcionálisan jól tagolt raktárterülettel, a műszakicikk-kereskedelemben jellemző szezonális ingadozások kockázatmentes kezelésével, valamint az eddigi bérleti modell egyszerűsítése révén elért költségcsökkentés indokolták. A csaknem tizenkétezer négyzetméternyi raktár- és háromszázötven négyzetméternyi irodaterületet magában foglaló, igény szerint bővíthető és energiatakarékos komplexumban egyszerre 80-135 ezer darab terméket tárolnak majd 2,5-4 milliárd forint értékben. A bérlő Vöröskő Kft. és logisztikai szolgáltatója együttesen körülbelül hatvan főt foglalkoztat majd az új egységben, a létszám a tervezett növekedési ütem mellett évi öt-nyolc százalékkal növekedhet.

A NIPÜF Zrt. vezérigazgatója, Török Zsombor elmondta, hogy egy éven belül már a második csarnok épül Pátyon. 2020-ig csaknem 150-200 milliárd forintból építenek gyártó- és logisztikai létesítményeket országszerte olyan területeken, amelyek stratégiai elhelyezkedésüknél fogva hozzájárulhatnak a jövő okos városainak létrejöttéhez. Fazekas Péter, a Vöröskő Kft. ügyvezető igazgatója szerint a pátyi raktár a korábbiaknál kedvezőbb kihasználtságot garantál és javítja a cég versenyképességét. Terveik között szerepel egy, a Vöröskő Kft. által vezérelt logisztikai rendszer létrehozása is.

A pátyi fejlesztések lebonyolítására 2016 augusztusában jött létre a NIPÜF Páty Ipari Park Kft.-t, az Inpark Páty mintegy negyvenkét hektáros területén 188 ezer négyzetméternyi ipari létesítmény kaphat helyet. Az állami tulajdonú NIPÜF Zrt. Inpark márkanéven Közép-Európa legnagyobb iparipark-fejlesztési programját hajtja végre országszerte több száz hektáron.

A magyar tulajdonú Vöröskő Kft. mint az Euronics márkanév kizárólagos magyarországi képviselője műszaki cikkek belföldi kereskedelmével foglalkozik. Az 1989-ben alapított, veszprémi székhelyű cég nettó árbevétele 2015-ben több mint negyvenhatmilliárd, 2016-ban megközelítőleg ötvenmilliárd forint volt. Adózás előtti eredménye tavaly előtt több mint egymilliárd, tavaly pedig csaknem 713 millió forint volt a nyilvános cégadatok szerint.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Szintet lép az Alstom

iho.hu   ·   2024.04.14. 17:00

Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.