Lufthansa: a sztrájk elkerülhetetlen?

iho/repülés   ·   2012.08.28. 18:15
cim2

Az utolsó tárgyalási forduló is eredmény nélkül zárult kedden, a jelek szerint mindenképp lesz sztrájk a légitársaságnál, csak azt nem tudni még, mikor – olvasható a Flightglobal szakmai portálon.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt, a légitársaság a szükséges leépítések és szerkezeti változások dolgában sikeresen megegyezett a pilóták és a földi kiszolgálók szakszervezeteivel.

A 19 ezer főnyi kabinszemélyzetből 12 ezret  tömörítő UFO nevű szakszervezet azonban már augusztus első felében megkérdezte tagságát a lehetséges munkabeszüntetésről, és a voksok többsége a sztrájk mellett szólt. De akkor még mindkét oldalról hajlandónak látszottak a felek a további egyeztetésre.

Komoly zavart okozna az európai forgalomban is, ha a Lufthansa gépei a földön maradnának <br>(fotók: Lufthansa)

A mostani hírek szerint amiben meg tudtak egyezni, az a bérek mérsékelt, 3,5 százalékos növelése, viszont a légitársaság a jelek szerint ragaszkodik a hatékonyság növelése érdekében 3500 főnyi kabinszemélyzet leépítéséhez, illetve szóba került az olcsóbb megoldást jelentő külső alkalmaztatás is. Ez utóbbi változásokkal nem ért egyet a szakszervezet.

A Lufthansa felől kiszivárgó hírek szerint elképzelhető, hogy mind a 19 ezer légiutaskísérő munkabeszüntetésbe kezd, ami igen súlyosan érintené a légitársaságot. Ugyancsak bizonytalan hírek szerint a Lufthansa egyrészt arra vár, mikorra jelenti be a szakszervezet a sztrájkot, másrészt megpróbálja még jogi úton törvénytelennek nyilvánítani az akciót.

Nemhivatalos közlések szerint elsősorban a hosszútávú járatok felfüggesztése jelentene súlyos veszteséget a légitársaságnak, de egyben a kabinszemélyzeteknek is, ugyanis sztrájk esetén a Lufthansa egy idő után megtagadhatja a külföldön várakozó légiutaskísérők szállodaszámlájának kifizetését, és erre az UFO-nak sincs elég pénze.

Hírek szerint a hosszú távú járatok leállása lenne a legnagyobb kockázat a légitársaság számára

A légitársaság weboldalán rövid közlemény tudatja, hogy a Lufthansa álláspontja szerint a kabinszemélyzetek sem vonhatják ki magukat a kemény verseny következményei alól, a juttatások struktúrája is a piaci viszonyoknak kell, hogy megfeleljen, a hatékonyságot is javítani kell.

A társaság közleménye szerint mindkét fél tett engedményeket a tárgyalásokon, de a „leküzdhetetlen ellentétek” miatt nem lehetett megegyezést elérni. Ugyanakkor a légitársaság a közlemény szerint még most is bízik még abban, hogy sikerül átfogó megállapodásra jutni az UFO-val, a fejleményekről pedig értesíti az utazóközönséget.

Kapcsolódó hírek