Lufthansa-csoport: egyértelmű növekedés, 130 millió utas

iho   ·   2018.01.11. 13:45
cim3

Először is az év végi adatok a társaság-csoport most nyilvánosságra hozott jelentéséből: 2017 decemberében a Lufthansa Csoport légitársaságaival 9 millió 300 ezren utaztak, ami az előző év tizenkettedik hónapjához képest 19,9 százalékos emelkedést jelent. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma az előző évhez képest 14,2 százalékkal emelkedett, ugyanakkor az értékesítés 15,9 százalékkal bővült. A hónap során nőtt a kapacitáskihasználtság is: 2016 decemberéhez képest 1,1 százalékponttal, 78,9 százalékra emelkedett.

Összességében a 2017-es év során a Lufthansa Csoport légitársaságai 130 millió utast köszöntöttek a fedélzeten, amivel új rekordot állítottak fel. A kapacitáskihasználtság a 2017-ben regisztrált 1,1 millió járaton a 2016-os adatokhoz képest nem változott, marad a rekordmértékű, 80,9 százalékos szinten.

A Lufthansa tavalyi újdonsága: repülnek a társaság A350-esei

A cargo-kapacitás egy év alatt 6,6 százalékkal emelkedett, miközben a teherszállítás értékesítése 5,8 százalékkal emelkedett tonnakilométerenként. Ennek eredményeként a cargo kihasználtsága decemberben 0,5 százalékpontot csökkent. Összességében a 2017-es cargo-kapacitás 3,3 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. Ugyanakkor a teherszállítás értékesítése ebben az időszakban 7,4 százalékkal nőtt, aminek következtében a kihasználtság 2,7 százalékponttal emelkedett 2016-hoz képest.

A csoport társaságainak eredményei, először a hálózati cégek: a Lufthansa German Airlines, a SWISS és az Austrian Airlines decemberben 7 millió utast szállított, ami 7,4 százalékkal haladja meg az előző évi számot. Az év utolsó hónapjában a rendelkezésre álló utaskilométerek száma 4,5 százalékkal nőtt. Az értékesítés volumene ugyanezen időszakban 5,8 százalékkal bővült, aminek következtében a kapacitás-kihasználtság 1 százalékkal, 78,7 százalékra nőtt. 2017-ben a hálózati légitársaságok összesen 97,4 millió utast szállítottak, ami 6,8 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Az év során a hálózati légitársaságok kapacitás-kihasználtsága 2,1 százalékkal, 81,1 százalékra nőtt.

A Swiss CSeries-e: a svájciak is erősödtek

A Lufthansa German Airlines decemberben 4,7 millió utast szállított, ami 2016. utolsó hónapjához képest 7,3 százalékos emelkedést jelent. A decemberi 4,2 százalékos növekedést az üléskilométerek számában az értékesítés 5,1 százalékos emelkedése kísérte. A kapacitás-kihasználtság 79,2 százalékra nőtt, vagyis 0,7 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. 2017-ben a Lufthansa German Airlines 66,2 millió utast szállított, 6,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kapacitáskihasználtság 81,6 százalékos szintje pedig 2,5 százalékkal haladja meg a 2016-os értéket.

A Lufthansa Csoport közvetlen – point-to-point – légitársaságai, a Eurowings (beleértve a Germanwings-t is) és a Brussels Airlines – összesen 2,4 millió utast szállítottak decemberben. Közülük 2,1 millióan rövid -, 251 ezren pedig hosszútávú járatokon utaztak. Mindez az előző évihez képest 80,3 százalékos bővülést jelent. A decemberi kapacitás 107,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, az értékesítés volumene 113 százalékkal nőtt, aminek eredményeképp a kapacitás-kihasználtság 2,2 százalékkal, 79,4 százalékra emelkedett.

Pörög a Eurowings, főképp a rövid- és közepes vonalakon

A rövidtávú járatokon a közvetlen légitársaságok 77,7 százalékkal bővítették kapacitásukat, 90,1 százalékkal értékesítésüket, aminek eredményeképpen a kapacitáskihasználtság 2016 decemberéhez képest 5 százalékkal, 77 százalékra emelkedett. A hosszútávú járatok kapacitáskihasználtsága 5,7 százalékkal, 82,7 százalékra csökkent ugyanezen időszakban, mivel a kapacitás 170,1 százalékkal, az értékesítés volumene 152,8 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.

A közvetlen légitársaságok 2017-ben összesen 32,6 millió utast szállítottak, 77 százalékkal többet, mint egy évvel korábban (a magas szám nyilván főképp a nemrég szervezett Eurowings felfutását jelzi, amely átvett jónéhány vonalat, járatot az anyacégtől – a szerk). A kapacitás-kihasználtság pedig 2016-hoz képest 0,3 százalékkal, 79,9 százalékra nőtt, olvasható a Lufthansa-csoport jelentésében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek