Mágneses vonat: egyenesen az űrbe?

iho/repülés   ·   2012.03.12. 13:30
cim

Az alacsony föld körüli pályára való hasznos teher feljuttatásának radikálisan olcsó megoldásával foglalkozik egy izgalmas koncepció: Dr. George Maise és Dr. James Powell elképzelése szerint a mai kémiai alapú rakétás felbocsátások helyett egy csőben futó maglev-vonat-űrrepülőt kellene kigyorsítani az űrbe. A gazdasági számítások szerint, míg most egy kiló hasznos teher feljuttatása 10 ezer, egy űrhajós minden kilója pedig 100 ezer dollárba kerül, addig ezzel a módszerrel ezt az összeget kilónként 50 dollárra lehetne csökkenteni, más kérdés, hogy ehhez potom 500 milliárdnyi beruházás szükséges. Meg néhány apró technikai részlet megoldása.

Így lépne ki a csőből a kozmikus mágneses vonat-repülőgép <br> (fotógrafika: gizmag.com)

A Startram-koncepció szerint a kilövés egy ezer mérföld, vagyis 1600 kilométer hosszú csőben történne, amelynek végpontja vagy húsz kilométer magasságban lenne az atmoszféra már nem annyira sűrű rétegeiben. Az alkotók szerint ebben nincs semmi lehetetlen, ilyen hosszúságban már épültek úgyis szupervonatok a földön. A csőmegoldásra azért lenne szükség, mert ebben hozható létre megfelelő vákuum a vonat vagy űrrepülőgép felgyorsítására úgy, hogy nem kell számolni a légellenállással, tehát nem lesz hangrobbanás sem a szuperszonikus sebesség elérésekor, ami egyébként az egész rendszert úgy, ahogy van, szétvetné.

A 20 kilométerre emelkedő cső képe az ember eszébe juttatja...

A cső felemelését ugyancsak mágneses levitációval képzelik az alkotók, másrészt pedig egy megfelelő kábelrendszer adná a szerkezet stabilitását. A cső végének felemelésére is azért van szükség, hogy amikor a gép (űrvonat?) már a föld körüli pálya eléréséhez szükséges sebességhez közelítő értékre gyorsul, ha a légkör sűrűbb, alsóbb rétegeivel találkozna a csőből kilépve, az olyan lenne, mintha téglafalnak rohanna.

...Verne Hold-vonatát

Így is szükség lesz egy úgynevezett „plazmaablakra” ahhoz, hogy a gép akadálymentesen folytathassa útját már a csövön túl a föld körüli pálya eléréséhez. Még így is várható egy mintegy 3g-s „megtorpanás”, de a negatív túlterhelés nagyon hamar megszűnik, amint a gép tovább gyorsul az atmoszféra egyre ritkább zónáiban.

Az alkotók szerint a terv megvalósításához szinte minden technika adott már, „csak” annyi a feladat, hogy a léptékeket alaposan felnagyítsák, a maglev-vonatokhoz képest például a végsebességet potom ötvenszeresére kell emelni. Még mielőtt kellemesen megmosolyognánk a tervet, érdemes tudni, hogy a koncepciót alaposan megvizsgálta a Lockheed csoporthoz tartozó, de az amerikai kormány megbízásait is teljesítő Sandia National Laboratories, és úgy találta, hogy nincs benne olyan elem, amely az egész megvalósulását lehetetlenné tenné.

Íme a jövő űrrepülőtere a csőbe illeszkedő mágneses vonat-repülőkkel

Innentől kezdve már persze szabadon szárnyalhat a fantázia a lehetséges jövőről: a nagy és olcsó űrállomás-építésekről, az űrturisztika felfutásáról, a középosztály űrkirándulásairól és a stratégiai jelentőségű bolygóközi utazások megkönnyítéséről a könnyen elérhető föld körüli térség révén. Az biztos, hogy a mai indítási módszerek egyelőre nagyon költségesek és nem hatékonyak, teljesen természetes, hogy radikálisan más módszereket keresnek a kutatók. A Startram mellett ilyen például a japánok űrliftterve, a 96 ezer kilométeres kötélpálya, amelynek végpontját a földforgás keltette centrifugális erő tartaná stabilan a helyén. A lényeg, hogy ne kelljen alacsony hatásfokkal rengeteg kémiai anyagot elégetni ahhoz, hogy egy sok száz tonnás szerkezet révén néhány tonnát kínlódjunk ki a föld körüli térségbe.

Kapcsolódó hírek