Magnus: elektromosan!

MTI/iho   ·   2016.04.19. 19:20
cim

Elektromos meghajtású kétüléses repülőgépet fejlesztett ki a kecskeméti székhelyű Magnus Aircraft, az első tesztrepülések után 2017-ben indulhat a sorozatgyártás. Andréka Domonkos, a gyártó kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, mintegy egymillió euróból fejlesztették ki az eFusion nevű típust, amelybe a Siemens szállította az elektromos motort, de a fejlesztés folytatódik, mivel a mostani egyórás üzemidőt több órára szeretnék növelni. Később pedig egy hibrid, Rotax motorral közösen dolgozó rendszert is be szeretnének mutatni.

(fotók: Magnus Aircraft Facebook-oldala)

A kétüléses, könnyű szerkezetes repülőgép kompozit anyagokból készült, súlya 410 kilogramm, és a pilótaképzésben, valamint a vészhelyzeti képzésben is használható, mivel az ülések egymás mellett vannak.

A piaci bevezetés 2017 közepére várható, ekkorra szerzik meg a hatósági engedélyeket, illetve ekkorra készülhet el a gyártókapacitások bővítése. A kommunikációs igazgató közlése szerint ezres nagyságrendű megrendelésre számítanak egyrészt a kínai légtér megnyitása, másrészt a vészhelyzeti képzés növekedése miatt. A gépet a friedrichshafeni Aero 2016 szakkiállításon mutatták be.

A cég korábban egy különleges expedícióval hívta fel magára a figyelmet: a kétüléses kisgéppel Földi Zoltán és Hankusz Kálmán egy évvel ezelőtt repülte körbe a Földközi-tengert.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek