Akár hétszáz kilométert is megtehetnek egy töltéssel a Waberer’s új elektromos Volvo-nyergesei

iho/közút   ·   2026.09.05. 05:00
waberers_volvofhaero_novelthatotav

A vállalat Magyarországon elsőként vet be a nemzetközi fuvarozásban ilyen nagy hatótávú e-vontatókat.

A Volvo Trucks globális felsővezetése, az Executive Management Team huszonkét fős nemzetközi és magyar delegációja nemrégiben látogatott el a Waberer’s budapesti központjába. A találkozón a két vállalat vezetői áttekintették a Waberer’s fejlődését, jelenlegi működését és stratégiáját, valamint a Volvo Trucks és a Waberer’s közel hat évtizedes együttműködésének legfontosabb állomásait.

A látogatás keretében a felek megállapodást írtak alá három új, megnövelt hatótávú, Volvo FH Aero elektromos nyergesvontató megrendeléséről. Az új elektromos hajtáslánccal készülő modell akár hétszáz kilométeres hatótávra képes, és a tervek szerint legkésőbb 2027 első negyedévének végéig érkezik meg a Waberer’s-hez. A járműveket a vállalat nemzetközi fuvarozási operációjában állítja majd munkába, Magyarországon elsőként erre a szegmensre is kiterjesztve az alternatív hajtású járművek alkalmazását.

A két vállalat csaknem hat évtizede dolgozik együtt: közös történetük még a hatvanas években kezdődött, ma pedig már a hosszú távú elektromos fuvarozás lehetőségein dolgoznak együtt, miközben a közúti fuvarozás technológiája, működése és környezeti elvárásai alapjaiban változtak meg. Az új, nagy hatótávolságú elektromos vontatók beszerzéséről szóló megállapodás fontos mérföldkő a károsanyag-kibocsátástól mentes árufuvarozás felé vezető úton: lehetőséget teremt arra, hogy az elektromos hajtás alkalmazását a hosszabb távú fuvarfeladatokban is vizsgálják.

A Volvo és a Waberer’s közös története 1967-ben kezdődött, amikor a Hungarocamion megrendelte első Volvo-flottáját: ötven F88-as nyergesvontatót és harminc teherautó-alvázat; a járművek még abban az évben megérkeztek és 1968 januárjában álltak munkába. A következő évtizedekben a Volvo meghatározó szereplővé vált a Hungarocamion, majd a Waberer’s flottájában: a Hungarocamion 1998-as, ötszáz járműre szóló tendere akkor a Volvo történetének legnagyobb példányszámú ügylete volt. 2006-ban a Waberer’s újabb, három év alatt teljesítendő, ezerjárműves tendert írt ki, amelyet szintén a Volvo nyert meg.

Az ötezredik Volvo FH modellt 2018-ban, Göteborgban adták át a Waberer’s-nek. 2021-ben megérkezett a cégcsoport első LNG-hajtású és az első elektromos Volvo-járműve is, 2023-ban pedig a hatezredik Volvo FH, amely szintén elektromos meghajtású.

A 2026-ra tervezett átadásokkal a Waberer’s Csoport és jogelődei részére leszállított Volvo FH modellek száma eléri a több mint 6500-at. A három új, kiterjesztett hatótávú elektromos Volvo FH Aero várhatóan 2027-ben állhat a Waberer’s rendelkezésére. Ez mindkét vállalat számára jelképes év lesz, hiszen a Volvo fennállásának századik, a Hungarocamion első Volvo-megrendelésének pedig a hatvanadik évfordulóját jelenti.

A Waberer’s jelenleg 33 alternatív hajtásláncú járművet üzemeltet Magyarországon, melyek közül 19 Volvo: három elektromos hűtős teherautó, három elektromos teherautó (ponyvás és dobozos felépítményekkel), hat elektromos nyergesvontató és hét LNG-hajtású nyerges vontató. Az elektromos üzemű Volvo-járművekkel szerzett több mint 1,1 millió kilométernyi gyakorlati tapasztalat fontos alapot jelent az új technológiák üzemi alkalmazásához.

Írásunk a Waberer's hivatalos kommünikéje alapján készült.

(Nyitóképünkön a megnövelt hatótávú Volvo FH Aero-flotta. Kép forrása: Waberer's)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek