Magyar gép az Óperencián túlról: úton hazafelé a Jak-18-as!

A Goldtimer új szerzeménye egy esztergomi gyártású kiképzőgép az ötvenes évekből, amire sok éve vadászott az Alapítvány.

(Címfotó: repulomuzeum.hu)

Portálunk archívuma szerint 2016 őszén beszéltünk először a Goldtimer lelkével és alapítójával arról, hogy konkrét tervek vannak a megszerzésére, de Fedő, azaz Hajdú Károly csak most közölhette velünk a jó hírt: a terv megvalósult, de egészen másképp, mint ahogy akkor remélték. Néhány szó a típusról: a múlt század negyvenes éveinek konstrukciója pilóták alapkiképzésére. Fémépítés vászonborítással, zárt kabinnal, öthengeres csillagmotorral, farokkerekes majd orrkerekes kialakításban.

Még Gagarinról is van fotó, amint a szaratovi repülőiskola ifjú növendékeként pózol egy ilyen gép szárnyán, első egyedül repülése után: a Jak-18-as generációk sorát segítette át az első „lépéseken” a levegőég felé. Magyarországon Fürj néven szerepelt, nem csak ez a típus, hanem utódja, a Jak-52-es is jónéhány éven át fontos szerepet kapott a hazai katonai pilóták nevelésében.

De, amint az alábbiakban kiderül, Fedő számára másfajta kötődés is létezik a típushoz.  

– Amióta létrehoztuk az alapítványt, azóta gondoltam arra, hogy kellene egy ilyen gép, és a többieknek is tetszett a gondolat, hiszen Magyarországon is gyártották, és rengeteg repülőklub használta itthon. Nekem azért volt fontos, mert amikor repülőgép-szerelő iskolába jártam, a farkashegyi katlanban, az RNA/Repülőgépes Szolgálat hangárjában voltunk gyakorlaton, és az RSZ-nek akkor még volt két példánya belőle, valamennyire üzemképesen, mert még be is tudtuk indítani őket. Tehát nekem a Jak-18 volt az első tanonc-repülőgépem.

– Ifjúkori szerelem...

– Első látásra is aranyos kis mokány gép volt.

– Az eredeti terv az volt, hogy a Lengyelországban lévő magyar gyártmányú gépek egyikét szereznétek meg, valamiféle cserekereskedelem keretében.

– A lengyelek azt mondták, odaadják, ha viszünk helyette egy másik repülőt. Többször próbálkoztunk cseregépek felajánlásával, próbáltuk Kamovval, de a kinézett példányt nem tudtuk megvenni, aztán volt szó arról, hogy a Krakkóban lévő magyar gyártású gépet kölcsönvesszük tíz évre, nagyjavítjuk, repülünk vele, volt, hogy Mi-24-est kapnának cserébe. Amikor a Li-2-essel Krakkóban voltunk repülőnapon, a torony azt kérte tőlünk, engedjük meg, hogy egy kisgép előttünk tankoljon a kútnál, és legnagyobb meglepetésünkre egy Jak-18-ast láttunk, amelyen minden felirat magyar volt, gyártva 1953 vagy 54, már nem emlékszem pontosan, gyártási hely Esztergom. Olyan irigyek voltunk, hogy az nem is igaz... A lengyeleknél ma is repül ez a gép, közben pedig nem sikerült olyan valamit felajánlani nekik, amire ők ráharaptak volna. Most azt mondom, nem is baj...

Olyan másfél hónappal ezelőtt az Alapítvány kuratóriumi tagja, Sajtos Zoli az interneten bukkant rá egy hirdetésre, Jak-18-as eladó Seattle-ben. Magyar gyártás, ötvenes évek, az ára 49 ezer dollár. Zoli azonmód felhívott, és az én első mondatom az volt, hogy vegyük meg.

– 49 ezer dollár... Az azért pénz...

– Hát persze, 14 millió forint. Krauth Peti (az Alapítvány elnöke) is azt mondta, vegyük meg, Sikerült fotókat kapni róla, és kiderült, hogy a harmadik megmaradt lengyelországi gépet egy belga ember vette meg még a hetvenes években egy lengyel klubtól, aztán vagy húsz-harminc éve továbbadta Amerikába. 1740 óra van benne, ami nem olyan sok. Öthengeres csillagmotor, amit mi meg tudunk nagyjavítani vagy ki tudjuk cserélni. Mi is megmutattuk, milyen gépeink vannak, a Po-2-estől és a Li-2-estől tátották a szájukat, és mondták, ha írunk egy előzetest, hogy meg akarjuk venni, ők leveszik a hirdetést. El is kezdtünk tárgyalni, az árából nem engedtek, mi meg mondtuk, hogy mindenképp megvesszük, és az Alapítvány szépen átutalta a pénzt.

– Az Alapítványnak ezek szerint volt ennyi pénze.

– Pontosan arra gyűjtünk pénzt folyamatosan, hogy ha netalántán van egy olyan magyar vonatkozású repülő, amit meg szeretnénk szerezni, azt megvehessük. Ha a gépekkel bevételhez jutottunk, például amikor külföldön filmeztünk a Li-2-essel, ezekből a pénzekből egy kávét sem veszünk, félretesszük, épp az ilyen eshetőségekre. Elküldtek egy jó pár fotót a gépről, az Óperenciás tenger túloldalán találtunk egy olyan Jak-18-ast, ami Rubik Ernő gyárában készült, és most konténerben utazik, hogy a tervek szerint szeptember végére megérkezzen Budaörsre.

– Miután megjön, mennyi munkátok lesz vele?

– Úgy számítjuk, hogy két év. Zoli egy ottani ismerőse megnézte a gépet, azt mondta, hogy nagyon jó állapotban van, rozsda nincs rajta, acélszerkezet vászon borítással, azt is kicseréljük, és Zoli nagyon jó ötlete volt, hogy a HA-után a lajstromjelben hagyjuk meg az eredeti lengyel betűket. És ez saját repülőnk lesz, nem másé, nem a múzeumé, csak az Alapítványé.

– Különleges sztárja lesz ez majd a repülőnapoknak.

– Elég a sebessége ahhoz, hogy tudjon köteléket repülni a Li-2-essel, behúzható a futóműve és műrepülhető. Sikerült megszerezni a világ túloldaláról: hát erre borzasztóan büszkék vagyunk.

(Címfotó: repulomuzeum.hu)