Magyar Vasút: miben rokon a MÁV-val a Portugál Államvasutak?

iho/vasút   ·   2021.06.24. 17:35
00_magyar_vasut_2021-06

Megjelent a Magyar Vasút legfrissebb kiadása: a hatodik szám fókuszában a hazai vasúti árufuvarozói toplista!

A tartalomból
  • CARGO A hazai árufuvarozási piacról általánosságban elmondható, hogy az ágazat jövedelmezősége jelentősen romlott a már eleve rekordgyenge 2019 után 2020-ban. Pedig a koronavírus-járvány hatását éves szinten jól sikerült kompenzálnia a vasúti szektornak az árufuvarozásban, hiszen az összbevétel mindössze egyetlen százalékkal csökkent a bázisévhez képest, míg a volumenekben 5,5-6 százalék körül alakult a visszaesés.
  • KÖZSZOLGÁLTATÁS Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója szerint a világjárvány harmadik hullámának ellaposodása óta folyamatos az utasok visszatérése, jelenleg körülbelül négyötöd annyian utaznak vonattal, mint a 2019-ban. Az interjúból kiderül az is, miért érdemes a vasútba fektetni.
  • VASÚTIPAR Az UNIFE tanulmánya szerint a világ nagy gazdasági érdekszférájának hasonló szegmensei közül az Európa Unió vasútipara a legjelentősebb. A szektor széles vállalati kört ölel fel a szolgáltatóktól a pályahálózat-működtetőkön át a gyártókig. Azt tudta például, hogy az a társaságok éves forgalmuk mintegy három százalékát fordítják kutatásra és fejlesztésre, miközben közvetlenül egy, közvetve pedig 1,2 millió munkahelyért felelnek az Unióban?
  • ELLÁTÁSI LÁNC Egyre újabb rekordokat dönt a Kína és Európa közötti vasúti áruszállítás volumene:az új koronavírus-járvány okozta nehézségek a tengeri áruszállításban növelték az eurázsiai vasúti áruszállítás iránti igényt. A Szuezi-csatorna kényszerű, néhány napos lezárása is érdemi hatással volt a vasúti konténerszállítás felfutására. A vasúti áruszállítás Kína és Európa között azonban ennek ellenére nemhogy drágult, inkább olcsóbb lett az elmúlt időszakban. Egy TEU elszállítása jellemzően ötezer dollárba kerül. De amíg egy-egy küldemény célba juttatása hajóval 40–45 napba telik, addig vasúton csak átlagosan 16-ba.
  • INDULÁSI OLDAL A vasút a rövid távú repülések alternatívája. Miközben a légi közlekedés utasszámai az eget verték, elindult a vasút erősödése a légijáratokkal szemben. Az átrendeződésről Sándor Zsolttal, a Közlekedéstudományi Intézet szakértőjével beszélgettünk.
  • FÓRUM Hungrail webinárium a digitális automatikus kapcsolószerkezetek bevezetéséről. A Vasút Európai Évében jelentős hangsúlyt kap a vasút digitalizációja, amelynek egyik kiemelt eszköze a digitális automatikus kapcsolórendszer (Digital Automatic Coupling, DAC). Bemutatjuk a Dellner Couplers AB termékét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek