Majdnem felére csökkenti a menetidőt Budakesziről a leendő buszsáv

iho/közút   ·   2021.06.08. 18:00
budakeszi

Új buszsávot hoznak létre Budakeszi és a Zsámbéki-medence Budapestre tartó buszjáratainak, amiket jelenleg is többen vesznek igénybe, mint az egyéni közlekedést.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, Vitézy Dávid Facebook-posztban számolt be arról, hogy a nettó 391 millió forint értékű tervezési szerződést kedden kötötték meg Budakeszin Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárral közösen. Az új buszsávok engedélyezési és kiviteli terveit a tendergyőztes Uvaterv Zrt. készíti el; a cégnek meg kell szereznie a létesítéshez szükséges engedélyeket és elő kell készíteni a kivitelezéshez szükséges tenderdokumentációt is. A tervezést száz százalékban a kormány finanszírozza, 586 millió forintot bocsát rendelkezésre központi költségvetési forrásokból.

A beruházás elemi fontosságú a térségben élők számára: a buszsávoknak köszönhetően csúcsidőben a mostani ötven helyett harminc perc, sőt akár annál rövidebb idő alatt is beérhetnek az autóbuszok Budakesziről Budapestre, a jelenleginél vonzóbb és versenyképesebb buszközlekedést kínálva a Zsámbéki-medence településeinek. A BFK azt reméli, hogy a gyorsabb haladás okán a jelenleginél többen választják majd a közösségi közlekedést: becslések szerint az autóbuszok utasforgalma tíz százalékkal növekedhet. A kivitelezés várhatóan 2023-ban kezdődhet meg.

Mivel a térség domborzati viszonyai nem, vagy csak nagyon körülményesen teszik lehetővé kötöttpályás közlekedési mód kialakítását. Ráadásul a viszonylat az ország legsűrűbb Volánbusz-vonalának számít; a Zsámbéki-medence és Budapest közötti közlekedési kapcsolatok a kapacitási határokat feszegetik, folyamatosak a dugók, ez ezreknek okoz napi problémát. A fejlesztés égetően szükséges, a BFK ezért is indította el a Budakeszi úton és a budakeszi Fő utcán építendő, szakaszos buszsáv kialakítását, valamint további forgalmi intézkedések figyelembe vételét. A II., XII. kerületi és budakeszi önkormányzattal közös tervezési munkák tavaly tavasszal kezdődtek, melyben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Volánbusz Zrt. is együttműködő partner.

A BFK elképzelései szerint a buszok már a Budakeszi beépített területei szélén létrehozandó P+R parkolók mellől indulnának a főváros felé, elősegítve a közlekedési módok közötti könnyebb váltást. Budakeszin, valamint a főváros XII. és II. kerületeiben szakaszosan hoznak létre buszsávokat, amelyeken a helyi és helyközi közösségi járművek előzhetik majd a dugóban álló kocsisort, ráadásul a kereszteződésekben intelligens forgalomirányító lámpák engedik majd előre a tömegszállító járműveket. Az előzetes vizsgálatok szerint nem az egybefüggő buszsáv a megoldás, hanem több rövidebb szakasz kialakítása, amelyeken dugó idején a buszok megelőzik a kocsisort.

Vitézy Dávid kiemeli a fejlesztés elsődleges okát, nevezetesen hogy Budakeszi és környékének lakossága a többszörösére nőtt az elmúlt néhány évtized alatt. A térséget kiszolgáló buszjáratok munkanapokon a reggeli csúcsidőben másfél perces átlagos követési idővel óránként körülbelül 2600 férőhelyet nyújtva nagyjából kétezer utast szállítanak Budakeszi és Budapest között. A kék Volánbusz-járatok (22, 22A, 222) két–hárompercenként közlekednek, míg a Volánbusz 781–795 számmezőtartományba tartozó elővárosi járatai ötperces követési idővel járnak. A buszok mellett nagyjából 1000–1200 autó is halad a fővárosba, mindössze körülbelül 1500 utassal – a közlekedési módok megoszlásának aránya 40:60 százalék a közösségi közlekedés javára. Rádásul a térség buszjáratai a nagyobb kapacitású és gyorsabb kötöttpályás mód hiányának ellenére is nagyobb forgalmat bonyolítanak le, mint számos agglomerációs térség tömegközlekedési hálózata.

„Épp ezért tarthatatlan, hogy a buszok az autókkal együtt állnak a dugóban, miközben az utasok javát ők szállítják.”

Mivel a gépjárműforgalom a környéken az elmúlt évtized során kritikus szintre emelkedett, a forgalom gyorsítása érdekében elengedhetetlen az új buszsávok kialakítása. Ezáltal többen választhatják a közösségi közlekedést, így kisebbek lehetnek a dugók is.

A BFK az új budakeszi buszsáv tervezését elősegítve, a tervezők munkájának könnyítése érdekében kérdőíves felmérést indított, amelyben a résztvevők a Zsámbéki-medence közlekedési viszonyairól, utazási szokásaikról alkothatnak véleményt. A kérdőív ide kattintva érhető el és július 5-éig tölthető ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek