Majdnem kétszáz pénteki járatát törli a Ryanair

MTI   ·   2018.09.26. 10:57

Közel kétszáz pénteki járatát törölte a Ryanair ír diszkont légitársaság. A társaság százkilencven európai járatát törölte a sztrájk miatt, pénteki járatainak körülbelül nyolc százalékát. A kiadott közlemény szerint minden utast emailben vagy SMS-ben tájékoztattak, és elnézést kértek a mintegy harmincezer embertől "az indokolatlan zavarok" miatt. "A Ryanair jelentős előrehaladást ért el az elmúlt hetekben a szakszervezetekkel való tárgyalásokon", szükségtelennek minősítve a péntekre tervezett akciót.

A huszonnégyórás sztrájkot meghirdető szakszervezetek arról számoltak be, hogy havonta megismétlik az akciót egészen addig, amíg nem teljesítik a követeléseiket. A Ryanairnél legutóbb augusztusban volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés. A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet harmincnégy pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek