Májusi újság aranyat ér

iho/vasút   ·   2012.05.04. 15:00
00

 

Kezdjük ismertetőnket az 1938-as Szent Jobb-vonattal. Aranyvonat néven több szerelvényt is emlegetnek: az eucharisztikus év különvonatán kívül az 1945-ben a Nemzeti Bank aranykészletét szállító (majd visszahozó) vonatnak is ez volt a közhasználatú neve. Az országot körbejáró kocsi replikáját most a gyimesbükki 30-as őrház felújításában is komoly szerepet vállaló Budakeszi Kultúra Alapítvány közadakozásból építené meg.


Menteni a menthetőt! – ez volt a mottója annak a 2006 őszén kezdődött maratoni vonalbejáró túrának, amelyen a magazin munkatársai a bezárásra ítélt mellékvonalakon igyekeztek – még egyszer utoljára – vonatot, utast, egyszóval forgalmat fényképezni. Ennek a fájdalmas országjárásnak a titkairól lebbenti fel a fátylat cikkünk.


A Budapest–Székesfehérvár vonal mellett megújul az ország másik fő vasúti ütőere, a keletre tartó 100-as vonal Szajol–Püspökladány szakasza is. A grandiózus beruházás a hazain kívül uniós érdekeket is szolgál, Európa egyik fő vasúti közlekedési folyosójáról van szó ugyanis.

Közkedvelt járműve a budapesti Gyermekvasútnak a jelenleg sötétkék-fehér festésben pompázó lillafüredi motorkocsi. Ám ahogy több és több embert kéredzünk, mind másképp emlékszik a járműre – leginkább a színére. Kisvasúti rovatunk röviden ezt az „egyedfejlődést” ismerteti.

Vitrinmodell, terepasztal – na de mi a két halmaz metszete? A statikus, ám hatalmas munkát igénylő vasúti dioráma elkészítése. Aprólékosan, minden részletében az eredetinek, a nagyvasútinak megfelelően kell felépíteni, és mivel aktív forgalom nincs rajta, el lehet hagyni a terepasztalon közlekedtetéssel járó kompromisszumokat is. Modellrovatunkban korrekt, részletes útmutatót olvashatnak a diorámakészítéshez.

Kapcsolódó hírek