Malév: elmaradt járandóságok, átláthatatlan felszámolás

Andrassew Dávid Igor   ·   2012.05.22. 14:30

Demonstrációt tartott a Malév négy érdekképviselete kedden délelőtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtt. A Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa), a Gazdasági Szakemberek Szervezete, a Magyar Légiutaskísérők Egyesülete (Hunacca) és a Malév Szakszervezeti Szervezete közös petíciót juttatott el a szaktárcát irányító miniszterhez. Ebben Németh Lászlóné minisztertől, a kormánytól és a parlamenti pártok képviselőitől várnak magyarázatot a légitársaság körül kialakult helyzetre. A petíció átvétele után a minisztérium képviselői a helyszínen nem kívántak reagálni a leírtakra, de azt ígérték, a lehető leggyorsabban, hivatalosan válaszolnak, valamint azt az ígéretet adták, hogy a tárca a lehető legtöbbet megteszi a helyzet normalizálásáért.

Az eseményen résztvevő körülbelül kétszáz tiltakozó nehezményezte azt az eljárást, ahogy a munkavállalókkal bánnak. Szerintük semmibe veszik a dolgozókat, nem teljesítik azokat a feltételeket, amikhez minden állampolgárnak joga van. Követelték, hogy a Malév felszámolása során tisztességesen járjanak el a dolgozókkal szemben, időben kapják meg fizetésüket, végkielégítésüket, valamint a felmondási pénzüket. Mint mondják, vannak olyanok, akik 35-40 év munkaviszony után néhány százezer forintos végkielégítést kapnak, pedig több, akár nyolc-tíz millió forint járna nekik.

A sajtó kizárásával adták át a petíciót<br />A képre kattintva galéria nyílik meg!<br />(fotók: a szerző)

Hétfőn megjelent egy közlemény, amely szerint a munkavállalók a januári és a februári munkabérüket a Malév saját forrásából megkapták, a márciusi járandóságokat a bérgarancia alapból kellett lehívni, ez a követelések 97 százalékának kielégítésére volt elég. A közleményben a dolgozók azt az ígéretet kapták, hogy az áprilisi bérek utalását május 22-én, azaz a demonstráció napján megkezdik. Ezen felül Németh Lászlóné azt is közölte, hogy még 500 millió forinthoz férhet hozzá a Malév a bérgarancia alapból.

Ezzel kapcsolatban az iho kérdésére Demeter Csaba, a Hunalpa alelnöke azt mondta, a demonstrációt nem a bérek miatt tartják. Április 10-én ugyanis majdnem mindenki átvette a felmondását, ami azt jelenti, hogy legkésőbb három munkanapon belül meg kellett volna kapniuk a teljes elszámolást, beleértve a végkielégítést és a szabadságmegváltást is. Ennek ellenére hétfőn még mindig csak az április bérről beszélnek. Pontos összeget egyelőre nem tudott mondani, de számításaik szerint nagyjából nettó 1,5-1,8 milliárd forint az az összeg, amiből minden tartozást ki lehetne fizetni a munkavállalóknak.

A demonstrálók a minisztérium elé vonulnak

Egyelőre nem tapasztalták a komoly erőfeszítéseket a végkielégítések kifizetésére, csak egymásra mutogatás látszik. Állandóan a bérgarancia alapot hozzák föl, de az nem a jogos követelés kifizetésére, hanem a kiegészítésre szolgál. Nyilván ezért limitált az összege – emlékeztetett az alelnök, aki elmondta, nem tudják, hol tart a felszámolás, a vagyonfelügyelő mit végzett idáig, nem tudják, hogy a felszámolás során milyen vagyonelemeket értékesítettek eddig.

A Malév egykori 2600 dolgozója közül a pilóták körülbelül negyven százaléka tud majd elhelyezkedni egy éven belül. A légutaskísérőknél ez az arány tíz százalék. Az többi dolgozóról Demeter nem tudott nyilatkozni.

Az iho azon kérdésére, miszerint látnak-e esélyt egy új, nemzeti légitársaság megalakítására, az alelnök azt mondta, meglátása szerint a szaktárca egyetlen lépést sem tett ezért. Februárban még azt gondolta, hogy talán megpróbálják, hiszen ezt kommunikálták. Előtte abban voltak elkötelezettek, hogy megtartsák a nemzeti légitársaságot.

Emlékek

A petíció tizenkét pontja (szó szerint):

1. A jelenlegi kormány választási ígéretében a 10 legfontosabb megoldandó gazdasági probléma között szerepelt a Malév. Miért nem tettek semmit az elmúlt években a Malév helyzetének rendezése érdekében?

2. Követeljük, hogy a magyar kormány ismerje be az ÁPV Zrt., illetve a Magyar nemzeti Vagyonkezelő és a felettes szervek felelősségét a Malév tönkretételében.

3. Magyarázatot követelünk arra, hogyan lehetséges az, hogy a Malév megvásárlásában érdekelt potenciális, tőkeerős szakmai befektető a magyar államot képviselő tárgyaló delegáció inkompetenciája miatt állt el a tárgyalásoktól!

4. Azonnal választ várunk arra, mely politikai, gazdasági érdekcsoport hasznát szolgálja, hogy a magyar állam hagyja veszni a Malév milliárdokat érő repülési jogait és útvonal hálózatát!

5. Hogyan engedheti meg a magyar kormány, hogy a Malév márkanevet a döntéshozók szakmai dilettantizmusa végérvényesen, és visszafordíthatatlanul lerombolja?!

6. Kinek, vagy kiknek az érdeke, hogy a légiközlekedést választó több millió utas Malévba, vagy egy esetleges utód nemzeti légitársaságba vetett bizalmát végérvényesen megingassa?

7. Választ várunk arra, hogy a magyar kormány elképzelése szerint milyen módon illik bele az „országimázs” fogalmába, hogy Magyarországnak már nincs, és nem tudjuk, hogy mikor lesz zászlós légitársasága! Ki fogja hazahozni a londoni olimpián hazánknak dicsőséget szerzett sportoló lányainkat és fiainkat? Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy saját nemzetünk utasai többszörös árért más légitársaságokat gazdagítsanak.

8. Magyarázatot követelünk arra, hogy a 95 százalékban állami tulajdonú Malév Zrt-nél a felszámolási folyamat miért ilyen átláthatatlan, miért nem nyilvános, a jogszabályi határidőket miért nem tartják be és miért nem születnek érdemi döntések?

9. Milyen információk, milyen számítások alapján állítják, hogy a Malév jelenlegi vagyona nem nyújt fedezetet a munkavállalók jogos járandóságának kifizetésére?

10. Mi, a február 3-a óta cserbenhagyott, megalázott Malév-munkavállalók követeljük a bennünket jog szerint megillető járandóságaink azonnal kifizetését!

11. Követeljük, hogy a magyar kormány vállaljon felelősséget a több, mint kétezer család ellehetetlenítéséért!

12. Magyarázatot követelünk arra, milyen módon szolgálja a Malév bedöntése, felszámolása és ennek következtében az összességében több, mint háromezer megszűnt munkahely a jelenlegi kormány választási kampányában zászlajára tűzött alapküldetését, miszerint egymillió új munkahely létrejöttének teremti meg az alapot, és egyetlen adófizető magyar családot sem hagy magára!

Kapcsolódó hírek