Malévosok kártérítési pere a magyar állam ellen

iho/repülés   ·   2012.11.13. 15:45
cim

(fotó: Somogyi-Tóth Péter)

A Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete egy nappal azután tartott sajtótájékoztatót, hogy eredmény nélkül eltelt a Malév felszámolására törvényben megszabott 270 nap.

Demeter Csaba, a Hunalpa elnöke a Malév végjátékáig ment vissza az időben. Mostanra világossá vált: az, hogy a Malév leállása előtt közvetlenül a vállalatot az állam a stratégiai fontosságú cégek közé sorolta, nem azt szolgálta, hogy megmentsék, hanem hogy a felszámolót tender nélkül jelölhessék ki, és hogy a felszámolás ellenőrizhetetlen legyen.

A pilótaszervezet vezetője azt is részletesen számba vette, mikor és hogyan történt illetve főképp nem történt meg az elmaradt bérek kifizetése. Történetesen egy alkalommal azért kaptak pénzt az alkalmazottak, mert meghirdették az ügyben a demonstrációjukat. Az októberi adatok szerint a volt malévosok teljes követelése 12,1 milliárd forint, ebből az elismert igény 9,7 milliárd, a ténylegesen kifizetett pénz pedig 0,9 milliárd.

A Hunalpa vezérkara a sajtótájékoztatón<br>(fotók: Márványi Péter)

A felszámolóhoz írt leveleikre egyetlen válasz sem érkezett, folytatta a Hunalpa elnöke, a felszámoló Varga Jenő nyáron egy egész hónapra eltűnt, de ha itthon volt, akkor sem kommunikált. Megtörténtek az első jogi lépések, az első fokú hatóság a benyújtott kifogások nagy részének helyt adott, a felszámoló mindent megfellebbezett. Ugyancsak nincs információ a vagyonelemek eladásáról, amik után a bevételt a törvény szerint elsősorban az alkalmazotti követelések kielégítésére kellene fordítani. Ezügyben dr. Dombi László, a Hunalpa jogi tanácsadója mondott el egy érdekes mozzanatot, miszerint nemrég a felszámoló meghirdette az egyik műszaki bázisnál sok éve parkoló CRJ-t több mint egymilliárd forintért, de ennek sorsáról sem lehet tudni semmit.

A pilótaszervezet elnöke, Demeter Csaba

Dombi szerint a törvényes 270 nap amúgy is irreálisan rövid idő. Úgy vélte, hogy a felszámolás, tekintettel épp a stratégiai jelentőségű vállalati besorolásra, akár még egy újabb 270 napba is beletelik. Az október elején tartott sikertelen Malév-közgyűlésnek mostanáig sem lehetett megszerezni a jegyzőkönyvét. Demeter Csaba mindehhez még azt tette hozzá, hogy ha egy magáncég felszámolása zajlik ennyire vontatottan, akkor az állam nyilván rákényszerítette volna a szereplőket, hogy legalább a dolgozókat kifizessék. Ebben az esetben azonban inkább az időhúzás érzékelhető az állam részéről, ami Demeter szavai szerint „nem azt a szándékot bizonyítja, hogy mindenki számára megnyugtató módon történjen meg a felszámolás”.

A Hunalpa elnöke elmondta, milyen kísérletek történtek arra, hogy a dolgozói képviselet az állam képviselőivel is leüljön tárgyalni, ezekre a levelekre a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sorra csak annyit válaszolt, hogy zajlanak a tárgyalások, és hogy a tárca mindent megtesz a megnyugtató rendezés érdekében.

A februári tüntetés <br>(fotók: Somogyi Tóth Péter)

Ugyanakkor a Hunalpa határozottan visszautasítja az épp az NFM-től származó kijelentést, miszerint a munkavállalóknak úgymond többletkövetelésük lenne. A pilóták csak annyit követelnek, amennyi nekik valóban jár.

Miután a történtek tükrében nem bízhat az állami-politikai akaratban, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete megkezdi a magyar állammal szembeni kártérítési per előkészítését.

...amikor akár még a társaság újraindításában is reménykedtek a malévosok

Az iho/repülés kérdésére Demeter Csaba elmondta: a Hunalpa 250 tagja közül a cég leállásakor 200-210 volt a Malév-pilóták száma. Közülük mintegy százhúszról tudnak, akik vagy találtak maguknak új munkalehetőséget és már repülnek valahol, vagy legalább már szerződésük van, netán az új posztra való kiképzésük utolsó egyharmadánál tartanak. Mint mondta, a Malév repülőszemélyzetek elhelyezkedése még az Európai Unión belül sem gördülékeny, de különösen nehéz elfogadtatni a szakszolgálati engedélyeket az ázsiai, közel-keleti társaságoknál. Sokan csak határozott idejű szerződéseket köthettek, ami azt jelenti, hogy ők a téli időszakban, amikor a társaságok keveset repülnek, ismét a munkakeresők számát gyarapítják. Vannak, akik a korkötöttségek miatt nem remélhetnek állást. A Hunalpa mindenképp megpróbálja támogatni a pilóták elhelyezkedését, például hozzásegítette őket azokhoz a szimulátoros vizsgákhoz, amelyek a szakszolgálati engedély meghosszabbításához kellenek.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.