Már matricázzák az ex-MRCE Tauruszokat

iho   ·   2023.09.28. 12:45
received_1012317036477923

A Vasúttörténeti Parkban öltik fel a gépek a startos külsőt.

Nem hivatalos információink szerint sorra érkeznek az Akiem által felvásárolt ex-MRCE ES64U2-es Tauruszok a Vasúttörténeti Parkba, hogy megkapják új, MÁV-startos matricáikat. Minimum egy mozdonyon már rajta van a régi feketét váltó, az IC+-kocsik fényezésével passzoló kék-fehér matrica.

Szintén meg nem erősített értesüléseink szerint 14 gépet bérel ki a nehéz helyzetben levő Start az Akiemtől. A mozdonyokat korábban hajtó egyik mozdonyvezető szerint a Tauruszokban már 3 millió kilométernél is több van, érződik rajtuk az elmúlt évek mókuskereke.

A fotókat Сергей Панамариянко küldte el lapunknak

Alig több, mint egy hónappal ezelőtt röppent fel először a hír, hogy az állami vasúttársaság az Akiemmel tárgyal kibérelhető mozdonyokkal kapcsolatban. Akkor még sok volt a találgatás és a bizonytalanság, végül az augusztusi információkkal szemben úgy tűnik, hogy kevesebb mozdony érkezik.

A Dispolok, majd az MRCE mozdonyai az elmúlt csaknek két évtizedben rengeteg kilométert megtettek már a hazai vasúthálózaton több vasúttársaság bérelt flottájában (fotó: Vörös Attila)

Megkerestük a MÁV-ot is az ügyben, amint a szakminisztérium sajtóosztálya válaszol, írásunkat frissítjük.  

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek