Már most nagyon készül a balatoni nyárra a MÁV: egy hónappal a nyári vakáció előtt indul az előszezon

MÁV/iho   ·   2024.05.05. 08:30
00_balatoni_eloszezon2024

Az utasigényekhez igazodva a MÁV–Volán-csoport idén is „megnyújtja” a balatoni szezont: már a pünkösdi időszakot megelőzően bevezetik az előszezoni menetrendet, amivel jóval többen, több időpontban és kényelmesebben juthatnak el a tóhoz, mint a szezonon kívüli időszakokban.

Az előszezoni menetrend keretében már május 13-ától, azaz a hivatalos, iskolai szünidőt egy hónappal megelőzően sűrűbben indulnak a vonatok a Balatonhoz és növelik a kerékpárszállítási kapacitásokat. A vasúttársaság előszezoni szolgáltatásait támogatja az is, hogy a Volánbusznak – immár 2022 nyara óta – ütemes a menetrendje Zala és Veszprém vármegyékben a regionális és távolsági kapcsolatokhoz, az elmúlt két évben pedig több tucat új autóbuszt állított forgalomba a balatoni és környéki viszonylatokon.

A balatoni elő- és utószezoni, illetve nyári forgalomra minden évben több vonattal, ezáltal gyakoribb közlekedéssel, valamint többletszolgáltatásokkal a MÁV – ez idén sem lesz másképp. Az előszezoni menetrend nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vasúttársaság nemcsak elérte, de meg is haladta a világjárvány előtti időszak rekordját: tavalyelőtt és tavaly is a teljes szezonban mintegy 3 millióan vették igénybe csak a balatoni járatokat.

(illusztrációk: Vörös Attila)

Idén május 13-ától június 21-éig a part menti nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránként járó vonatok mellett további járatokkal is elérhetővé válnak: több IC-kocsi és motorvonat áll forgalomba.

A főváros és a déli partszakasz közötti vonatok

Budapest és a Balaton déli partja között a Balaton és Tópart Intercityvel, valamint a Déli->Parti Interrégióval lehet utazni.

(térképek: MÁV)

  • Az előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli->Parti Interrégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
  • A déli parton közlekedő Balaton Intercitykben 1. osztályú kocsi, továbbá az előszezon egy részében, május 25-től étkezőkocsik is fognak közlekedni.
  • Hétvégi és ünnepnapokon az előszezonban is Kiss közlekedik Szob és Fonyód között Jégmadár expresszvonat néven, közvetlen kapcsolatot teremtve a Dunakanyar térségével.
  • Idén a már eddig megszokottak szerint az előszezontól elindulnak péntek és szombat éjszaka a Bagolyvonatok a déli parton – Keszthely és a Déli pályaudvar között.
Az északi partszakaszon is több vonat jár

Az északi part esetében a Kék Hullám expressz, a Vízipók sebesvonatok és a hétvégi Katica Interrégiók javítják a Balaton elérését a főváros felől, illetve felé.

  • Budapest és Tapolca között naponta kétóránként Kék Hullám expresszvonatok közlekednek, melyek Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg. Ezen vonatokkal érhető el leggyorsabban Balatonalmádi, Balatonfüred és a Balatonfüreden túli települések. A főszezontól a prémium 1+ osztályú bisztrószolgáltatással az Utasellátó kínálata elérhető lesz a Kék Hullám vonatokban.
  • Budapest és Balatonfüred között naponta kétóránként Vizipók sebesvonatok közlekednek, amik Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföldön, Székesfehérváron és a part mentén Balatonakarattyától – Káptalanfüred kivételével – minden állomáson, megállóhelyen megállnak. Ezen vonatokkal érhetők el leggyorsabban Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Alsóörs, Csopak és Balatonarács.
  • Hétvégén Budapest és Balatonfüred között Katica Interrégió néven Flirtök közlekednek, amik Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megállnak, így kiszolgálják a kisebb megállókat is.

Május 1-jétől Budapest és a Balaton északi parti települései között a sűrűbbé vált vonatforgalom révén az eljutást a vasút jelenti. Emiatt az eddig Budapestről Balatonalmádi–Balatonfüred–Keszthely érintésével Hévízre közlekedő 1190-es számú buszok ezentúl csak Balatonfüred és Hévíz között járnak. Balatonfüreden a vasútállomás melletti buszállomáson lehet átszállni. A Hévízről 5:40-kor Balatonfüred felé induló járat pedig Keszthely és Balatonfüred között közlekedik. Keszthely, Autóbusz-állomásról nyolc perccel később, 6:05-kor indul. A Budapest–Balatonalmádi–Lovas–Balatonfüred–Tihany közötti 1201-es számú buszjárat megszűnt. A Tihanyi-félsziget a 7355-ös busszal (Tihanybusz) érhető el, ami a nyári időszakban az Intercity vonatokhoz csatlakozva indul Balatonfüredről Tihany felé.

Nyugat-dunántúli vasúti kapcsolatok a Balatonnal

A kétóránként közlekedő Helikon Interrégiók mellett Győr és Keszthely között közvetlen járat közlekedik az előszezontól Tanúhegy expresszvonat néven. A Helikon Interrégiók nem állnak meg Balatonedericsen és Gyenesdiáson.

Szombathely és Keszthely között egy közvetlen vonat közlekedik, Lesence expresszvonat néven. Egyúttal Szombathely és az északi part (Badacsony, Balatonfüred) között egy Kék Hullám expresszvonat jelent közvetlen kapcsolatot.

A tavaly sikeressé vált Fenyves expresszvonat Pécs és Keszthely között naponta közlekedik május elsejétől az utószezon végéig, majd pedig november 3-áig hétvégenként és ünnepnapokon.

Kell-e helyjegyet váltani?

A vármegye- vagy országbérlettel, valamint a Magyarország24 és a Vármegye24 napijeggyel utazóknak a balatoni vonatok közül a személyvonatok és sebesvonatok mindegyike igénybe vehető, azonban a helyjegyes vonatok (Intercity, expressz) helyjeggyel igénybe vehető szakaszain a helyjegy váltása kötelező.

A Déli->Parti, és a Katica Interrégiókon, valamint a Vízipók sebesvonaton és a balatonfenyvesi kisvasúton vármegye- vagy országbérlettel és az új napijegyekkel is lehet utazni. A Fenyves, Lesence és a Tanúhegy expresszvonatokat helyjegy vásárlásával lehet használni, valamint országbérlettel és az új Magyarország24 napijeggyel.

A megnövekedett utasforgalomra felkészülve a kiemelt vonatokon, azaz a Balaton és Tópart Intercityken, Jégmadár és Kék Hullám expresszvonatokon idén is kötelező helybiztosítást vezet be a MÁV a Budapest és Balaton közötti szakaszon, hogy az utasoknak garantált ülőhelye legyen.

A Jégmadár expresszvonatot Balatonaliga és Fonyód, a Kék Hullám expresszeket Balatonalmádi és Tapolca, illetve Szombathely között, a Győr és Pécs közötti Helikon Interrégiókat Győr és Kaposvár között lehet helyjegy nélkül, azaz menetjeggyel, vármegye- és országbérlettel vagy a napijegyekkel is igénybe lehet venni. Pécs és Kaposvár között viszont idén is kötelező a helyjegy váltása. A Fenyves expresszvonatot Fonyód és Keszthely, a Lesence és a Tanúhegy expresszvonatokat pedig Keszthely és Tapolca között helyjegy nélkül a vármegyebérletekkel és a vármegye napijegyekkel igénybe venni.

A MÁV appban vagy az Elvira felületen is tudják ellenőrizni, hogy a vonatra kötelező-e a helyjegy váltása. Amennyiben az utas országbérlettel vagy napijeggyel utazik, a kedvezmény beállításával könnyen megvásárolható a helyjegy.

A Balaton 24 napijegyek május 12-étől szeptember 22-éig minden nap megvásárolhatók – a tavalyi évhez hasonló áron és felhasználási lehetőséggel.

A kerékpárszállítást tervezzék meg időben

Az előszezontól forgalomba állítanak minden kerékpárszállításra alkalmas kocsit. Mind az északi, mind a déli parton közlekedik olyan vonattípus, melyen a kerékpárszállítás nagy befogadóképességű kocsiban lehetséges egyidejűleg akár harminc kerékpár szállításával.

A bicikliszállítás a balatoni vonatokon kerékpárhelyjegy vásárlásával lehetséges, amit a kerékpáros országbérlet mellé is kötelező megváltani. Ennek ára a kapacitás függvényében vonattípusonként eltérő, 100 és 990 forint közötti összeget kell fizetni. Ha a kerékpárhelyek egy vonaton elfogynak, akkor más vonatot kell választani az utazáshoz, emiatt érdemes a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani.

A kerékpárral vonatozóknak a MÁV-Start kerékpáros aloldalán belül hasznos tudnivalókkal és praktikus tanácsokkal a balatoni turisztikai ajánló nyújt támpontot az előzetes tájékozódáshoz, utazástervezéshez.

Felkészülnek az állomások, megállóhelyek is

Nemcsak a járműveket, menetrendet érintően készül a MÁV a balatoni turisztikai forgalomra, hanem az állomásokat, megállóhelyeket is ráncba szedik. Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy figyelmet fordítanak a rendezett állapotok, az általános tisztaság fenntartására, virágok, dísznövények ültetésére, azok gondozására.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásban megújulnak Balatonfenyves állomáson és Balatonszéplak felső megállóhelyen a vasúti épületek, valamint azok előterei. A műszaki átadás-átvételi folyamat mindkét helyszínen megkezdődött, ami még az előszezonban befejeződhet.

A pályahálózatot az előírások szerint folyamatosan felügyelik, ellenőrzik, illetve karbantartják: a déli parton Lepsényben és Balatonszentgyörgyön végeztek vágány- és váltókarbantartást, vágányszabályozást tavasszal. Ezenkívül Lepsénytől Balatonszentgyörgyig kilencven kilométeren vágányszabályozási és ágyazatpótlási munkálatok folytak tavasszal. Az északi parton, Balatonfüreden, az Ady Endre utcában a vasúti-közúti és gyalogos átjárót teljes szélességében átépítették a biztonságosabb, kényelmesebb áthaladás érdekében.

Az utastájékoztatás színvonalát is javítják. Az északi part harmincnégy állomásán, illetve megállóhelyén új, modern utastájékoztató-táblákat helyeznek ki a főszezonig. Ezenkívül

  • várótermeket, esőbeállókat festenek,
  • Balatonedericsen felújítják a mosdót,
  • Vonyarcvashegyen átfestik az állomásépület homlokzatát,
  • Balatonfűzfőn pedig kerékpártárolót építenek.

Az északi parton jelenleg Balatonakarattya, Alsóörs, Balatonfüred, Balatonalmádi, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Badacsony, Balatonarács, Csopak, Tapolca és Révfülöp állomásokon és megállóhelyeken áll rendelkezésre jegyautomata.

Elkezdődött az állomásokon a virágok telepítése. Mindkét part állomásain több ezer dísznövényt ültetnek, emellett a zöldterületek szépítését, gondozását is elvégezték tavasszal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek