Marine One: a Sikorsky az elnöki tender győztese

Vannak a világban elhúzódó beszerzések, de az, amelynek a sorsa most a jelek szerint valóban eldőlni látszik – fogalmazzunk így, óvatosan –, feltehetően a rekorderek egyike. Gyakorlatilag az ezredforduló után nem sokkal kellett volna kiderülnie, milyen helikoptereket használ 2009-től az Egyesült Államok elnöke és kísérete. Nem túlságosan magas a szükséges gépek száma, de a megrendelésnek hatalmas marketing-értéke van, a világ egyik legnagyobb presztízsű repülő szerkezetéről van szó: a Marine One, a zöld-fehér elnöki helikopter (illetve a helikopterek egyike, amely akkor kapja a Marine One hívójelet, ha az elnök a fedélzeten van), állandó szereplője a híreknek, a típusa pedig ezzel a megrendeléssel válik a megbízhatóság sok évtizedre szóló szimbólumává, a lehető legjobb referenciává.

Az első elnök, aki rendszeresen utazott forgószárnyasok fedélzetén, Dwight D. Eisenhower volt, aki 1957-től élvezte a helikopterek előnyeit a mindennapi használatban. Amint az Air Force One hagyományosan a légierőé, addig a prezidenciális forgószárnyasokat a tengerészgyalogság üzemelteti. Jelenleg az elnöki flotta három típusra oszlik: a koros Sikorsky VH3-asra, amelyet rendszerint láthatunk leszállni a Fehér Háznál, a kevésbé koros de kisebb kapacitású VH-60-asra, az UH-60-as Blackhawk alaposan átdolgozott rokonára, amelynek nagy előnye, hogy inkább elfér a teherszállítókon, ha külföldön van rá szükség, és tavaly óta a billenőrotoros hibrid V-22-esre, de az elnöki flotta Osprey típusú gépei, nagyobb sebességük és hatótávolságuk ellenére magát az elnököt nem szállítják, csak kísérete egy részét, újságírókat, felszereléseket, biztonságiakat.

Az üzembiztonság tekintetében a mostani, hetvenes években gyártott Sikorsky VH-3-asok is jól teljesítenek, csakhogy ennek egyre nagyobb az ára alkatrészben, ráfordított munkaórákban, földön töltött időben, nem beszélve arról, hogy a szállítható személyek számát ezeken az öreg masinákon már némileg csökkenteni kellett.

Az új elnöki helikopterre kiírt VXX-pályázat győztese 2007-ben, mindenki megdöbbenésére, a folytatást remélő Sikorsky S-92-ese helyett egy európai konstrukció volt. A brit–olasz AgustaWestland az amerikai Lockheed, kisebb részben a Bell és a Northrop Grumman partnerségében nyerte meg a tendert az EH-101-es alaposan amerikanizált változatával, az US101-es majd VH-71 Kestrel névre keresztelt háromhajtóművessel. Állítólag ez a jellemző, a három hajtómű volt az egyik fontos momentum, amiért ezt a típust választották a kéthajtóműves S-92-essel szemben, mondván, ez biztonságosabb megoldás. Az európai gép amerikai hajtóművekkel és alaposan átdolgozott meghajtással győzött, de néhány év elteltével, egészen pontosan 2009-ben az Obama-adminisztráció leállította a folyamatot, majd 2012-ben hirdette meg ismét a versenyt.

Az csak egy tényező volt, amiért új tendert írtak ki, hogy az alapgépről egyáltalán nem érkeztek kedvező hírek. Az EH101-es prototípusa a nyolcvanas évek végén repült először, de rendszerbe állításával még mindig sokat kínlódnak az üzemeltetők. A kanadai Kormoránok farokrotor-repedések, a brit Merlinek pedig rotoragy-hibák miatt kényszerültek hosszú ideig a földre. De az elnöki vétó igazi oka az volt, hogy 2009-re a tervezett 6,1 milliárdos flottaköltség már 13 milliárdnál tartott.

Ennek ellenére a mostani fordulóra is benevezett az európai gyártó, aki mellől kiszállt a Lockheed, viszont a korábbi partnerek, a Bell és a Northrop mellé felsorakozott a Boeing is, amely egyébként is régóta kooperál az európai cégbirodalommal, hiszen például az AgustaWestland gyártja az Apache-okat a briteknek és a Chinookokat az olaszoknak.

Az új tender győztese azonban az ízig-vérig amerikai Sikorsky S-92, amely az első kiíráskor még nem volt bejáratott típus, mostanra azonban igen megbízhatóra forrta ki magát, több mint kétszáz példánya repül világszerte, köztük jónéhány a legkeményebb körülmények között, az északi vizeken, a tengeri olajplatformok kiszolgálójaként. Ráadásul az S-92-es üzemeltetése olcsóbbnak ígérkezik, épp mert két hajtóművel repül. Kiszivárgott számítások szerint ugyanis az európai bázisú AW101-es harmadik hajtóműve annyival biztosít nagyobb felszálló tömeget a tizenöt tonna körüli gépnek, amennyi épp arra elég, hogy a harmadik hajtómű fogyasztásához szükséges üzemanyagot magával vigye. A kéthajtóműves üzemelés ugyanakkor most már legalább annyira megbízhatóvá vált, mint az európai típus háromhajtóműves megoldása.

A Marina One iránt támasztott követelmények természetesen igen magasak, és egyáltalán nem csak a luxus dolgában. A gépnek csaknem annyi kommunikációs rendszert kell hordoznia, mint az Air Force One szerepét betöltő Jumbóknak, hiszen az elnök a helikopterről is teljes körű kapcsolatban kell, hogy maradjon a kormánnyal, a szolgálatokkal, a vezérkarral.

Az új elnöki forgószárnyasok sárkányszerkezetét és áttételrendszerét is megerősítik (nem véletlenül hangsúlyozta a Sikorsky már az első tender idején, hogy azokat a törzselemeket, amelyek a széria-gépekhez Kínában készülnek, az elnöki gépekhez ugyancsak az Egyesült Államokban gyártják majd le). Természetesen minden elképzelhető védelmi rendszerrel is felszerelik a gépeket, ami szerepel a tender feltételei között, de nem szerepel részleteiben a tenderről kiadott nyilvános anyagokban.

A mostani döntés értelmében a Sikorsky első menetben hat VH-92-es gépet épít a követelmények szerint, ezeket 2018-ig tesztelik, és közülük négy kerülhet át a végleges flottába, ugyancsak az első, 1,24 milliárdos lépcső részeként kell leszállítani a tengerészgyalogságnak két szimulátort. A teljes S-92-es flotta összesen huszonegy gépből áll majd, a szállítható személyek száma tizennégy, az utolsó példányok átadási határideje 2023.

A gépek több lépcsőben épülnek majd: az alapgép szerelése Pennsylvaniában történik, a Sikorsky Philadelphia közelében működő Coatesville-i gyárában, majd a gépek átkerülnek Connecticut államba, Stratfordba, ahol megkapják a különleges feladatkörre szabott módosításokat, aztán a Lockheed mint alvállalkozó a New York állambeli Owegóban látja el a gépeket a feladatokhoz szükséges rendszerekkel, kommunikációs berendezésekkel, végül ismét Stratfordban építik be a hat méter hosszú kabinba az elnöki belső kialakítást.

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!