Marseille-ből távvezérelt rotterdami kikötői vontató

iho/hajózás   ·   2018.07.01. 16:15
kotug_borkum_bika_rotterdam_kislid

A Marseille-ben megrendezett ITS Trade Show egyik különlegessége volt, hogy a nemzetközi kikötői hajóvontatási szolgáltató, a Kotug bemutatta távirányított hajóját. A kiállítás egyik standján berendezett irányítóállásból a Kotug-kapitány a rotterdami kikötőben szolgálatot teljesítő egyik „bikát”, a Borkumot irányította internetkapcsolat, videókamera segítségével, kilencszáz kilométeres távolságból. A „bikák” azok a kisméretű hajók, amelyek a kikötőkben a teherhajókat taszigálják megfelelő pozíciókba, kísérik őket, segítenek a kikötőbe történő be- és az onnan való kihaladásnál.

Rotterdam bikája, a Borkum (képek forrása: schiffundhafen.de)

A Borkum nem szokványos bika, kifejezetten demonstrációs céllal épült, ezért különlegesen mozgékony és fordulékony, a nagyobb Kotug-hajók kisebb testvére. A manőverezésben három Z-elrendezésű, két hosszirányú és egy keresztirányú hajtóműve segíti. A kísérlet közben a Borkumnak minden kezelőszerve úgy működött, mintha helyben irányítanák, ezt a stand látogatói a Borkum parancsnoki hídján beépített kamerák segítésével nyomon követhették.

A Kotug standja Marseille-ben

A távirányítási kísérleti projekt hét magánvállalkozás összefogásával valósult meg, állami támogatások nélkül. A partnerek tevékenysége az egyes speciális területeket fedte le, így a kamerák beépítését és működtetését, az adatforgalmat és a mechanikus vezérlést. A Kotug szerint a távirányítás az első lépés a teljesen legénység nélküli, autonóm hajók üzemeltetése felé, e cél elérése érdekében a cég Rotterdamban felépített egy szimulátort. További rövidtávú terveik között a távirányítás és a dróntechnológia ötvözése szerepel. A legnagyobb probléma azonban nem technológiai, hanem adminisztratív: a jelenlegi hajózási előírások nem engedik a legénység nélküli hajók üzemeltetését.

A Borkum fedélzeti kamerája által közvetített kép a parancsnoki hídról

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek