Mától nem lehet kötbérezni a Bubi alvállalkozóját – szerződést bontanak?

Bánhidi Emese   ·   2014.07.16. 13:45
bubi1cim

Eddig 150 millió forintja van a beruházásban az önkormányzatnak, de az uniós támogatásokkal együtt egymilliárd forint a tét, így nagyon nem mindegy, mi lesz a projekt sorsa.

A késés idején napi 1,8 millió forint kötbért fizet a hibázó T-Systems, amelynek legmagasabb összege 180 millió forint, amit éppen ma július 16-án elér a T-Systems. Így az is elképzelhető, hogy szerződést bont a kivitelező BKK a késlekedésért felelős céggel. (Erről azonban senki nem beszél, de ígértet sincs, mikorra indulhat el a rendszer.) Ez azt elentené, hogy elölről kezdhetik a teljes munkát, amit eddig az említett cég végzett, azaz a rendszer szoftverrel való ellátását. Ha így lesz, akkor hónapokat csúszhat az átadás, hiszen a munka megkezdése előtt újra tendereztetni kellene.

(Fotó: Arnold Balázs)

Az anyagi része sem mellékes. A csúszással sokat veszít a főváros, mivel a fenntartásra szánt pénz önkormányzatra eső részének legalább fele a használati díjakból folyna be a tervek szerint. Ez 70 millió forint évente, ami idén már aligha jelenik meg az önkormányzati kasszában.

Két napja kezdték el az önkéntes teszteket, mintegy ezren próbálhatják ki a Bubikat a következő két hétben. Korábban már volt egy teszt május 30. és június 2. között, akkor már csúfosan leszerepelt a szoftver, amelyet a T-Systems alvállalkozóként telepített: nem volt kész az összes állomás, a fedélzeti számítógép gyakran nem is reagált, vagy egyes funkciók nem működtek, nem engedte el a lakat a kerékpárt, hiába adták meg a szükséges információkat, máskor meg az adatok megadása nélkül is szabaddá vált a bringa.

Június 10-én sajtótájékoztató keretében kellett minden felelősséget magára vállalnia az alvállalkozónak. Ekkor Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes júliusra tette a Bubi átadásának időpontját. Vitézy Dávid akkor azt mondta, bízik abban, hogy július 16-ára kijavítja a hibákat a T-Systems, mert semmiképp nem szeretne a BKK szerződést bontani.

Az alvállalkozó májusban még arra hivatkozott, hogy olyan komplex rendszert terveztek Budapestre, melyet a világon még sehol másutt nem próbáltak ki. Ennek egyes elemeit sehol sem használják együtt, így az érintőkijelzős terminál, a mobiltelefonos kölcsönzés, illetve a speciális parkolási és vészleadási funkciók most debütálnak egy rendszeren belül, ám minden bizonnyal ez az új típusú fejlesztés nem megy zökkenőmentesen.

(Fotó: Arnold Balázs)

A Fővárosi Közgyűlés június 30-i ülésén a várost vezető többség elfogadta azt az előterjesztést, amely szerint a „Nextbike által kínált rendszer a világ számos városában működik, a Budapesten megvalósított rendszer a már meglévő megoldásoknál is nagyobb komplexitással bír”. A dokumentumban az is szerepel, hogy a világon először Budapesten szerepelnek magyar biciklik a közbringa-rendszerben, ezért ezeket a kerékpárokat még hozzá kell igazítani a rendszerhez. Ehhez képest a valóság az, hogy a Csepeli bringagyár termékeit már Brüsszelben használják.

(Fotó: Arnold Balázs)

A MOL Bubi beruházás 85 százaléka uniós pénz, 15 százaléka pedig Budapesti forrás. A projekt költsége kicsivel több, mint egymilliárd forint. Így nagyjából 150 millió forint közpénz van a beruházásban eddig. Ha a rendszer egyszer üzembe áll, úgy évi 240 millió forintot kell a fenntartására fordítani. Ebből 120 millió forintot a MOL fizet, ezért is kapta az olajcégről a nevét a Bubi. A többit a főváros kénytelen előteremteni. A tervek szerint 70 millió forint jöhet be a díjakból – már ha jól kalkuláltak és tényleg évi 12 ezer ember használja a bringákat –, a fennmaradó 50 milliót pedig az önkormányzat pótolja.

A Bubi akkor sem lesz olcsó, ha elkészül. Az első fél óra ingyenes, utána 500 forint, egy órát meghaladó használat esetén pedig 100 és így tovább. Mindezért 25 ezer forintot kell letétbe helyezni, amelyet a kerékpár dokkolása után visszakapunk. Az éves bérlet ára 18 ezer 900 forint lesz, aminél drágábban Európában csak Londonban lehet közösségi kerekezni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.