MAX-ok sikere, Typhoon után Tempest: Farnborough fejleményei

iho   ·   2018.07.19. 08:00
cim1

A nagy szalon szerdán is intenzíven hömpölygött a maga medrében, Farnborough csütörtökig 1266 polgári sugárhajtású gép eladásának vagy lekötésének a helyszíne lett, sőt, végre a jetekhez csatlakozott néhány LGT is. De lássuk nagy vonalakban: a napi csúcs a VietJet százgépes szándéknyilatkozata volt 737 MAX-okra, ami utánrendelésnek is felfogható, hiszen a délkelet-ázsiai diszkont már korábban vásárolt ugyancsak százat a modernizált keskenytörzsű különböző verzióira.

Ezek után a Boeing is bejelentett egy nagy üzletet ismeretlen vevőkkel, szám szerint néggyel, amelyek között, ennyit lehetett megtudni, van lízingcég és légitársaság is: a nyolcvanhárom 737-es közül negyven a MAX-8 megnövelt kapacitású verziója, szinte biztos, hogy ezek a gépek valamelyik diszkontvállalat flottájában repülnek majd. A Farnborough-ban feltűnően gyakori arctalan üzleteknek egyik magyarázata egyébként az Airbus szerint az lehet, hogy a vásárló helyzete bizonytalan a globális kereskedelmi háború miatt.

A mexikói Viva Aerobus Airbus-üzlete: huszonöt keskenytörzsű. Ismeretlen vevő kötött le hat A330neo kéthajtóművest, az Uganda Airlines két „eredeti” 330-ast vett.

Végül nem túl nagy számban ugyan, de megszülettek a szalon első turboprop-üzletei: a kolumbiai EasyFly öt ATR-t, a japán Hokkaido hármat szerez be a gyártótól, amely egyébként érdekes mód épp a Farnborough előtti napokban jelentett be újabb üzleteket.

Szerda délutánra tehát a Boeing átvette a vezetést az értékesített, vagy legalábbis a lekötött gépek száma szerint, és ami meglepő talán, egyelőre több keskenytörzsű 737 MAX talált ilyen vagy olyan formában gazdára, mint a nagy vetélytárs Airbus neói. Valamikor, amikor az amerikaiakat keményen bírálták, amiért csak másfél évvel az Airbus után jöttek elő a maguk újrahajtóművezett keskenytörzsű verziójával, a Boeing olyasmit válaszolt, hogy az ő vevőköre később fog nagy tételekben rendelni a gépéből. Talán ennek a váltásnak lehetünk most tanúi, de persze ebben az esetben is érdemes jelezni, hogy a párviadal az első közönségnapig tart, és emlékezetes, hogy az A320ceo-neo gépcsalád legnagyobb, a sorrendet végül a javára fordító kötését tavaly Párizsban csütörtökön, az utolsó üzleti napon jelentették be...

Érdemes azonban röviden kitérni a katonai vonalra is, ami az elmúlt években nem szokott túl nagy erőssége lenni az európai aviatikai gyülekezeteknek. A napi légibemutatókon sincs túl sok újdonság, gépvásárlásokról pedig a lehető legritkábban hallani: inkább például a nagy ázsiai szalonokon vonulnak fel a gyártók, egyébként magyarázza mindezt az is, hogy Párizsban és Farnborough-ban a továbbra is érvényes szankciók miatt orosz állami kiállítók és résztvevők egyelőre nem szerepelhetnek az érkezők listáján, márpedig az orosz hadiipar nagyágyúi kizárólag állami tulajdonú és irányítású cégek.

A szalon mégis hozott érdekességet a katonai fejlesztések területéről. A brit aviatikai óriáscég, a BAE Systems pavilonjában látható egy jövendő, újgenerációs harci gép életnagyságú makettje, a koncepció neve Tempest, a lényege pedig a Eurofighter Typhoon leváltása új típussal, a név ezügyben beszédes: a II. világháború utolsó szakaszának sikeres harci gépe a Hawker Typhoon volt, ebből fejlesztették az egyik valaha volt leggyorsabb dugattyús-légcsavaros típust, ez volt a Hawker Tempest.

A Farnborough-ban kiállított makettről annyi látszik, hogy a mostani ötödik generációs típusokkal egyezően alacsony észlelhetőségű a kiképzése, ikervezérsíkja van, kéthajtóműves lévén inkább rokonítható az F-22-essel, de a magyarázatok szerint hatodik generációsnak szánják a konstrukciót. A BAE mellett részt vesz az előkészítésben a Leonardo, az MBDA, a Rolls-Royce és maga a Királyi Légierő is, de Farnborough-ban nyomatékosan jelezték, nemzetközi kooperációra számítanak – de nem az amerikaiakkal, Svédország, Törökország és Japán jöhet szóba.

Utóbbi azért is érdekes, mert hírek szerint az F-22-essel zajló versenyben alulmaradt F-23-as koncepcióját a gyártó Northrop felajánlotta Japánnak, miután a szigetország egy technológiai demonstrátor megépítése után lemondott saját ötödik generációs típusa költséges fejlesztésről.

A makett nagyon halványan emlékeztet az YF-23-asra, de egészen más a szárnya, és persze minél magasabb generációs szintű egy harci gép, annál több múlik mindazon, ami a gépen kívülről nem látható. Mint ahogy a Tempestnek is lesznek olyan tulajdonságai, amelyekre az „ősi” ötödik generációs típusok tervezésekor nem is gondoltak, gondolhattak. Például a Tempest repülhet pilóta nélküli üzemmódban is, és ugyancsak új fejlemény, hogy a gép hordozhat lézerfegyvert is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek