Megállt a tömegközlekedés Szarajevóban

MTI/iho   ·   2013.09.30. 14:48

Bejelentés nélkül állt le a teljes villamos- és trolibusz-közlekedés Szarajevóban, miután a boszniai villanygazdaság (EP) lekapcsolta a városi közlekedési társaságot (GRAS) az áramszolgáltatásról – adta hírül a Tanjug szerb hírügynökség.

„Az adósságokat nem fizették ki, ezért kikapcsoltuk az áramot" – mondta a bosnyák médiának Midheta Kurspahic, az EP szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy korábban már figyelmeztették a GRAS-t, sőt részletfizetési megállapodást is kötöttek a közlekedési társasággal, a cég azonban ezt követően sem törlesztette tartozását.

Villamos Szarajevóban<br>(forrás: Wikipedia)

A boszniai főváros közlekedési társaságának tartozása több mint 330 ezer konvertibilis márka, vagyis több mint 50 millió forint. A bosnyák tömegtájékoztatás szerint a GRAS a délszláv háborúk óta veszteséges, Szarajevó tömegközlekedése pedig az egyik legrosszabb a régióban. A villamosok, trolibuszok és autóbuszok rossz állapotban vannak, a szarajevói kanton (a GRAS tulajdonosa) pedig komolyan fontolgatja, hogy csődeljárás alá helyezi a céget - hivatkozott a szarajevói médiára a Tanjug.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek